Varázslatos Magyarország

Kép feltöltése folyamatban, kérlek várj!
Nagyszárnyú szitakötők ~ Tirpák Gábor 2011. Szeptember 20.
 
 
Valószínűleg minden természetjáró felfigyelt már ezekre a kecsesen repülő, jól manőverező, színes, nagytestű szitakötőkre. Ezek a hazánkban honos AESHNIDAE család, valamint a LIBELLULIDAE család egyes fajtái. Ragadozó rovarok, jellemző rájuk az összetett nagy szem, a két pár erős, átlátszó szárny és az elnyújtott, hosszúkás potroh. Nem véletlenül ők a természet rovarvilágának legtökéletesebb, páratlan adottságokkal rendelkező repülő vadászai.

Őseik több mint 300 millió éve, a karbon korban a szárazföldet meghódító szárnyas rovarok egyik úttörő csoportjaként jelentek meg. Mintegy 4000 fajuk ismert ma is világszerte. Ebből Magyarországon 65 fajuk fordul elő. Ragadozó rovarok, összetett szemeik feltűnően nagyok, fejüket szabadon képesek mozgatni, állkapcsaik jól fejlettek, erősek, fűrészesek. Vékony végtagjaik meglehetősen előre tolódtak, ami megkönnyíti a zsákmány megragadását, fogva tartását és szájhoz emelését. Táplálékukat más kisebb repülő rovarok teszik ki, amelyeket a levegőben levadászva kapnak el. Az állat súlypontja kissé a szárnyak tövét összekötő vonal mögött van, ezért egyensúlyi helyzete meglehetősen labilis. A sérült potrohú állat nem is képes repülni.

Hatalmas mellkasukban 32 igen fejlett szárnyizom búvik meg. Ezek teszik lehetővé a kitartó és gyors repülést. Rendkívül sűrű szárnyereik hat hosszanti ér körül csoportosulnak. Az erek eltérései fontos megkülönböztető bélyegek. A főerek a szárny tövén, az izmok tapadási felületeinél megvastagodnak, egyes izmok csak egy-egy eret mozgatnak, és ezzel a szárnyat változatos helyzetekbe állíthatják. Vannak hajlító, visszahúzó, emelő, közelítő, távolító és feszítő izmaik. A szárny közepén lévő kis háromszög és az élesen határolt szárnyjegy a magasabb rendű szitakötőkre jellemző. Repülése jelentősen különbözik a madarakétól: szárnyuk hegyével nem ellipszist, hanem fekvő 8-as alakot írnak le. Széllel szemben, egy helyben, sőt, hátrafelé is képesek repülni. Illetve ha a szükség úgy kívánja, tengelyük körül is meg tudnak fordulni.

A hímek területbirtokló magatartásúak, ezen belül is a járőröző formát képviselik. Állandóan mozognak, és a területet egymás kölcsönös elkerülésével aszerint osztják fel, hogy milyen sűrűn élnek az adott helyen. A megosztandó „forrás” a párzáshoz jutás valószínűsége. Ha nagyon sokan vannak nagyon kis helyen, azt nemcsak térben, de időben is megosztják, ha viszont kicsi a konkurencia, aktívan keresik a nőstényeket.

A párzás is összetett művelet. Általában több mint egy óráig tart, de már nem a levegőben, hanem a növényzeten, háborítatlan körülmények között. Ez alatt az idő alatt a hím előbb eltávolítja a nőstény párzó táskájából az előző hím ivarsejtjeit, majd megtermékenyíti azt. A szitakötők pénisze tehát bonyolultabb szerszám, mint rovarvilág többi tagjáé, ugyanis a csúcsán egy kanál alakú, ostorszerű nyúlvány is található. Ezzel távolítja el a nőstényből a vetélytársak által korábban elhelyezett spermiumait. A hím csak akkor engedi bele saját spermáját a nősténybe, amikor már teljesen tiszta a terep. A rövid ideig tartó párzásokból viszont kimarad ez az eltávolító szakasz, és az többnyire a levegőben zajlik le.
A fajok zöménél a párzás után a hím egy ideig valamilyen formában őrzi a nőstényt. Ennek legközvetlenebb módja az, amikor párzás után a hím nem engedi el potrohfüggelékeivel a nőstényt, hanem összekapaszkodva (tandem) keresik föl a peterakó helyet, ahol bizonyos mennyiségű pete lerakásáig együtt maradnak. A tandemnél lazább őrzés, amikor a hím néhány percig a petéit a vízbe rakó nőstény fölött szitál, és elűzi az azonos fajú hímeket a közelből.

Forrás:

http://szitakotok.hu
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szitakötők

TiGa





Látogassa meg támogatóinkat is!