Varázslatos Magyarország

Kép
Adatok
Regisztrált: 2010. Március 02.
70 képet töltött fel
33 pályázaton vett részt
Nemzeti parkok

Sóti László


Bemutatkozás:

1973-ban születtem, Dunaújvárosban. Egész fiatalságomat itt töltöttem, itt végeztem iskoláimat is. A számomra megfelelő főiskolát Budapesten találtam meg. Végzettségem Informatikus mérnök.

Az általános iskolában kezdődött a természet szeretete. Rendszeresen voltak kirándulások, az osztályban páran létrehoztunk egy természetvédő kis klubbot.
Sokat jártunk a környékre kirándulni, madarakat figyeltünk, szemetet szedtünk, ha szükséges volt. Ekkortájt kezdődött az érdeklődésem a fotózás iránt is.
Először szüleimtől kaptam egy smena symbol fényképezőt, ezzel próbáltam képeket gyártani. Imádtam azt a gépet, pici volt és tudtam fotózni vele.
Ekkor ennyi elég is volt. Nagy büszkeséggel töltött el amikor a filmet előhívatva kaptam ajándék filmet, mert jól sikerültek a képek :)

Tizenéves koromban vettem egy Zenit tükörreflexes gépet egy alap optikával. Más világ volt már ez, sokkal profibb gép volt. A mai napig őrzöm mint ereklyét.

Aztán egy időre abbamaradt a fotózás, más irányba vitt az élet. 2003-tól sokat kirándultunk, túráztunk és úgy gondoltam, hogy kellene egy digitális gép amivel meg tudom örökíteni a kirándulásokat.
Hát így kezdődött a digitális világ számomra. Egyik kompakt gépet követte a másik, de nem találtam valahogy olyat ami minőségben megfelelő lett volna.
Ekkor kezdtem el nézelődni a tükörreflexesek világában. Sok hezitálás után 2006-ban megvettem elsõ tükörreflexes Olympus gépemet.
A mai napig ezt a márkát használom, megelégedve.







Sóti László fotói: A fotós összes képe »
Öreg hajnal
Öreg hajnal
Duna–Dráva Nemzeti Park
52,0 pont
~ Sóti László  
Párban
Párban
Duna–Ipoly Nemzeti Park
50,0 pont
~ Sóti László  
Élet és halál
Élet és halál
Duna–Dráva Nemzeti Park
44,0 pont
~ Sóti László  
Hazafelé
Hazafelé
Duna–Dráva Nemzeti Park
42,0 pont
~ Sóti László  
Félre az útból!
Félre az útból!
Hortobágyi Nemzeti Park
42,0 pont
~ Sóti László  
Látogassa meg támogatóinkat is!