Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Az 1997-ben megalakult nemzetipark-igazgatóság működési területe közel 570 km², az igazgatóság központja Csopak. 

Életre hívásával megvalósult a magyar természetvédelem régi álma: a sokáig egymástól külön álló, védett területek összekapcsolásával létrejött a Balaton-felvidék összefüggő területére kiterjedő védett ökológiai rendszer.

Tájegységei közül a Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomával díjazott területté vált. A nemzeti parkot részben lefedő, illetve azon túlnyúló Natura 2000 területek az európai jelentőségű élőhelyek, állat- és növényfajok megőrzésének lehetőségét hivatottak biztosítani. A Bakony-Balaton Geopark – melynek területe részben a nemzeti parkban található – az itt fellelhető földtani, természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatását, társadalmi jelentőségük tudatosítását tűzi ki célul. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapja a nemzeti park területének bemutatása mellett az igazgatósághoz tartozó bemutatóhelyekről, szálláshelyekről, túrázási lehetőségekről és a terület tanösvényeiről igyekszik tájékoztatást nyújtani.

„Köszönet Önöknek ezért a páratlan együttműködésért, önzetlen tenni akarásért mellyel a hazai nemzeti parkokat és a mi munkánkat népszerűsítik! Lenyűgöző ötletek, "varázslatos" megoldások, ellentmondhatatlan hívó szavak... Gratulálok, köszönöm, köszönjük...!"

 

Puskás Zoltán igazgató - Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 

 

 

8229 Csopak, Kossuth u. 16.

(+36 87) 555-260

https://www.bfnp.hu/