Varázslatos Magyarország

Kép
Adatok
Regisztrált: 2010. Március 05.
103 képet töltött fel
92 pályázaton vett részt
Nemzeti parkok

Dr. Jantyik Tibor


Bemutatkozás:

1965-ben születtem Békéscsabán. A természet, ez az állandó körforgásban lévő, magát gyógyítani, megújítani képes „csoda”, már gyermekkoromtól érdekelt. Ennek elmélyítésében olyan tanítómester is szerepet játszott, mint Réthy Zsigmond. Az általa vezetett természetvédelmi szakkör tagjaként több olyan kiránduláson, táborban, madárgyűrűzésen vehettem részt, amiről előtte álmodni sem mertem volna. Ezek az élmények a későbbi pályaválasztásomban is meghatározóak voltak: a Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola Állategészségőr szakát végeztem el, majd jelentkeztem az Állatorvostudományi Egyetemre.
Komolyabban, de csak hobbiból, lelkes amatőrként 2007 óta foglalkozom ismét a fényképezéssel. A természet továbbra is elsőrendű szerepet tölt be a témáim között, így a tájak, a növények, a rovarok és a madarak megörökítése.







Dr. Jantyik Tibor fotói: A fotós összes képe »
Ikarosz követői
Ikarosz követői
Körös–Maros Nemzeti Park
52,0 pont
~ Dr. Jantyik Tibor  
Szomjúság
Szomjúság
Körös–Maros Nemzeti Park
50,0 pont
~ Dr. Jantyik Tibor  
A hajnal hálójában
A hajnal hálójában
Körös–Maros Nemzeti Park
49,0 pont
~ Dr. Jantyik Tibor  
Tavaszi ragyogás
Tavaszi ragyogás
Körös–Maros Nemzeti Park
47,0 pont
~ Dr. Jantyik Tibor  
Szemkontaktus
Szemkontaktus
Körös–Maros Nemzeti Park
46,0 pont
~ Dr. Jantyik Tibor  
Látogassa meg támogatóinkat is!