Regisztráció dátuma 2010.03.05.
Képet töltött fel 169
Pályázaton vett részt 143
Település Békéscsaba
Ország Magyarország
1965-ben születtem Békéscsabán. A természet, ez az állandó körforgásban lévő, magát gyógyítani, megújítani képes „csoda”, már gyermekkoromtól érdekelt. Ennek elmélyítésében olyan tanítómester is szerepet játszott, mint Réthy Zsigmond. Az általa vezetett természetvédelmi szakkör tagjaként több olyan kiránduláson, táborban, madárgyűrűzésen vehettem részt, amiről előtte álmodni sem mertem volna. Ezek az élmények a későbbi pályaválasztásomban is meghatározóak voltak: a Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola Állategészségőr szakát végeztem el, majd jelentkeztem az Állatorvostudományi Egyetemre.
Komolyabban, de csak hobbiból, lelkes amatőrként 2007 óta foglalkozom ismét a fényképezéssel. A természet továbbra is elsőrendű szerepet tölt be a témáim között, így a tájak, a növények, a rovarok és a madarak megörökítése.