Vadregényes tájak vizein evezett a VM természetvédő csapata október 4.

Az év utolsó természetvédelmi akcióján a Duna-Dráva Nemzeti Parkba látogattunk, ahol a borókás életét segítettük azzal, hogy megszabadítottuk a túlburjánzó növényzettől. Délután kenukba szállítunk, és a vadregényes tájjal körbevett Vén-Duna békés vizén eveztünk le a folyó egy kis szigetére, ahol kiélveztük az indián nyár lágy napsütésének utolsó sugarait. Ismét belátását nyerhettünk hazánk természeti szépségének egyik színterébe, és kivethettük részünket az ottani természet egyensúlyának fenntartásában.

Köszönjük a már visszajáró és az új csapattagoknak munkáját, a Duna-Dráva Nemzeti Parknak a lehetőséget.