A puszta minden évszakban más és más arcát tudja mutatni és még télen, a hótakaró alatt is gyönyörű. Az élőlények életritmusa a hideg hónapokkal megváltozik, alkalmazkodva a szélsőségesebb körülményekhez. A táj ekkor látszólag elcsendesül, de valójában ilyenkor is tele van élettel.

Fotó: Antal András

A tél beálltával az állatok igyekeznek alkalmazkodni a zordabb időjáráshoz. Ahogy Fekete István írja Téli berek című művében „A nyár a bölcső és a tipegés, de a tél a nagy iskola és a próbatétel”. Éppen ezért, a kis emlősök java része ekkor már rég téli álomra szenderült, költöző madaraink pedig még az ősz folyamán délre repültek, hogy táplálékban gazdagabb területeken töltsék a téli hónapokat. Ám nem marad madármozgás nélkül a vidék a hideg évszak idejére sem. Sőt a havas tájban az itt telelő madárfajokat még könnyebben meg lehet figyelni ilyenkor. A nagy fehérségben már messziről kitűnik, amikor egerészölyvek, réti- és parlagi sasok, gatyás ölyvek, kékes rétihéják vadásznak a puszta felett (utóbbiak téli vendégek, az év más részében nem tartózkodnak nálunk) vagy éppen az apró, színes tengelicek kutakodnak táplálék után.

Az egerészölyv (Buteo buteo) leggyakoribb ragadozó madarunk, néhány tízezerre tehető állománya télen megnövekszik, ugyanis északról is érkeznek hozzánk telelő példányok. Fotó: Ferenc Attila

A fácán (Phasianus colchicus) kötődik a fás vegetációkhoz, főleg az erdősávokhoz, a téli hónapokban javarészt itt figyelhető meg. Fotó: Antal András

A pusztán az emlősök közül se alszik mindenki téli álmot. A vadban gazdag vidéken hamar tetten érhető, ahogy a már csapatokba verődött őzek keresgélik az élelmet. Amikor hóborítást kap a táj, jelenlétük fontossá válik más fajok számára is, amelyek nem tudják a hó alól kikaparni a táplálékot. Ilyen faj például a túzok (Otis tarda), amely – nem véletlenül – sokszor vegyes csapatokban fordul elő az őzekkel. Az őzek és a nyulak fő táplálékát télvíz idején a termesztett növények hajtásai adják, de kérget is fogyasztanak. Búvóhelyüket és fagy előli védelmüket gyakran a szántók barázdáiban találják meg.

Az őzek a tél folyamán a nyílt területeken, a táplálékban gazdagabb részeken figyelhetők meg. Fotó: Jaczkó Andrea

A nálunk maradó nyári ludak (Anser anser) és a fokozottan védett túzokok is a mezőgazdasági területeket keresik fel táplálékforrás reményében. Elsősorban a lucerna és káposztarepce hajtásait fogyasztják, ezért a kemény tél és a hosszantartó hóborítás nem kedvez számukra.

A hideg évszak közeledtével a túzokok csapatokba verődnek és sokszor őz rudlikhoz csapódnak, hogy az általuk a hó alól kikapart repcét, lucernát tudják fogyasztani. Fotó: Antal András

A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testű röpképes madara. Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft egyedenként. Fotó: Antal András

A téli hidegre és a táplálékhiányra Magyarországon minden őshonos faj fel van készülve, ettől függetlenül azoknak az állatfajoknak, amelyek nem alszanak téli álmot, nem kis kihívás ezt az időszakot átvészelni. Az evolúciónak hála azonban a túlélési stratégiák számos formáját génjeikben hordozzák a szűk hónapok átvészelésére, a vonulástól a táplálékváltáson, a koplaláson, a raktárkészletek létesítésén keresztül a téli álomig. Ennek köszönhetően pedig tavasszal a jó idő beköszöntével újra be tudják majd népesíteni a virágzó pusztát.

„A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” (LIFE15NAT/AT/000834) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg.
Bővebb információ a projekt weboldalán: http://tuzok.hu/

A cikk borítóképét készítette: Litauszki Tibor (Vackorok a zimankóban)