Nemrég jelent meg a Kiskunsági nemzeti Park kollégáinak írása a Global Ecology and Conservation folyóirat legfrissebb számában. A cikk szerzői a Felső-kiskunsági turjánvidéken végzett élőhelyrekonstrukciók hátékonyságát elemezték, valamint a helyreállítási munkák kétéltű-populációra gyakorolt hatását vizsgálták. Wenner Bálint (a publikáció első szerzője) összefoglalóját alább olvashatják:

A kétéltűek napjainkra az egyik legveszélyeztetettebb élőlénycsoportként tekinthetők, amelynek fő okai az élőhelyek, valamint a számukra alkalmas szaporodóhelyek elvesztése. Az alföldi vizes élőhelyek mezőgazdasági célú lecsapolásának következtében számos meghatározó kétéltű-élőhely tűnt el, a fennmaradókat pedig tovább fenyegeti a klímaváltozás és a helytelen vízgazdálkodás miatti kiszáradás. Ezen hatások ellensúlyozása, valamint a lápi élőhelyek növelése érdekében 13 helyszínen összesen 23 láptómedencét állítottunk helyre a korábbi rekettyefüzesek helyén a Felső-kiskunsági turjánvidéken a jelenleg zajló rákosivipera-védelmi LIFE-projekt keretében. A munkálatok során – elősegítve a lápi növényzet regenerálódását – iszapot, valamint szénát hoztunk a természetes állapotú vizesélőhelyekről.

A Felső-kiskunsági turjánvidéken 13 helyszínen összesen 23 láptómedencét állítottunk helyre kotrással korábbi rekettyefüzesek helyén. Fotó: Dr. Mizsei Edvárd

A rekonstruált láptavakban, illetve a fennmaradt természetes turjánfoltokban és a mesterséges csatornákban vizsgáltuk a kétéltűek jelenlétét 2024 tavaszán, továbbá az iszaptranszfer, a szénaterítés, valamint egyes élőhelyi paraméterek (vízmélység, növényzeti borítás, növényi fajgazdagság) hatásait is elemeztük.  A korábban kiszáradó, természetes vizes élőhelyekhez képest magasabb volt a kétéltűek élőhelyfoglaltsága (jelenlétük valószínűsége) a csatornákban, míg a legmagasabb a rekonstruált láptavakban volt. A későbbi időszakban szaporodó fajok (például a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus)) szinte kizárólag a rekonstrukciókban és egyes mesterséges csatornákban maradtak fent a területen.

Összefoglalva tehát mind az iszapáthordás, mind a szénaterítés pozitív hatással volt a kétéltűek jelenlétére. Bár az egyes fajok preferenciái jelentősen eltértek, a vízmélység (ami szorosan összefügg a vízzel borított időszak hosszával) a legtöbb faj jelenlétére pozitív hatással volt.

Vöröshasú unka. Fotó: Wenner Bálint

Dunai tarajosgőte. Fotó: Wenner Bálint

A cikk borítóképét készítette: Tollár Eszter (Erdei dalnok)