Van néhány olyan faj, amelyek minden madáretetőnél gyakran felbukkannak. Ilyen például a kék és a széncinege, a csuszka, az erdei pinty, a zöldike, a meggyvágó és a tengelic. Az sem különösebben meglepő, ha a terített asztalnál megjelennek a balkáni gerlék, házi és mezei verebek, egy-egy kimérten lépegető fácánkakas, vagy ha rövid időre beveszi magát az etetőbe a nagy fakopáncs, esetleg egy szajkó.

Ha azonban több időt szánunk a megfigyelésre, akkor olyan ritka vendégeket is láthatunk, mint a szemet gyönyörködtető, narancssárgás-feketés tollazatú fenyőpinty. Hasonlóan szépséges a kicsit nagyobb testméretű, pirosas-vöröses árnyalatú, fekete fejű süvöltő is, amely télen akár a városokban is megjelenhet, különösen ott, ahol kőrisfák vannak, mivel azok termését szívesen fogyasztja. Szintén a ritkábban látható fajok közé tartozik a barnás-szürkés-fehéres tollazatú fenyőrigó. Testmérete hasonló a feketerigóéhoz. A hegyvidékről érkezik telelni az Alföldre.

Fotó: Halász-Szegedi Fruzsina

Azokban az években, amikor a csonttollúak jelentős számban áramlanak a Kárpát-medencébe, akkor kisebb csapataik eljuthatnak telelni a Dél-Alföldre is. Ezek a madarak szintén rigóméretűek, alapszínük barnás, szárnyaik és farktollazatuk citromsárga színnel szegélyezett.

Ha tehát madáretetésre vállalkozunk, jó eséllyel nagyon sokféle madárfajban gyönyörködhetünk. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ha egyszer elkezdtük az etetést, akkor azt tavaszig ne hagyjuk abba, mert ezzel veszélybe sodorhatjuk kis barátaink életét. Az élelem mellé ne felejtsünk el vizet is kitenni!

A madáretetőknél rendszeresen felbukkanhat egy-egy karvaly, hogy zsákmányt szerezzen magának, de ez természetes, hiszen e táplálékban szűk időszakban nekik is enniük kell valamit.

A cikk borítóképét készítette: Hegedűs Ilona (Kakaskodók)