A daru valamikor gyakori költőfaj volt Magyarországon, de fészkelő fajként 1910 körül kipusztult, utolsó ismert költése a Nagyberekben volt, amely most a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területének része.

Vonuló madárként azóta is tízezres nagyságrendben vonult át, elsősorban az Alföldön. A vonulók száma az utóbbi évtizedekben folyamatosan emelkedett, manapság meghaladja a százezret. Átnyaraló, hosszabb ideig egy-egy területen tartózkodó madarakat is meg lehetett figyelni, mégis szenzációszámba ment, amikor 2015-ben sikerült bizonyítani a daru költését. Mindez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának működési területén, a Marcal mentén történt. 2020-tól a Rába mentén is költ, idén pedig Zalában is sikerült bizonyítani a daru költését.

Átvonulóként mindig is mutatkozott, legtöbbször csak átrepülő csapatokat lehetett látni, de ha megfelelő táplálkozóhelyeket (leginkább kukoricatarló) találtak, leszálltak és hetekig maradtak is egy-egy helyen. Költési időben is lehetett kisebb csapatokat, párokat megfigyelni, akár költhetett is korábban, de a költést bizonyítani, fiókát megfigyelni nem sikerült. Idén a Válicka völgyében a kedvező csapadékviszonyok miatt vizes élőhelyek, rétek alakultak ki, ahol Bíró Attila a Sab-Agro Kft. állatgondozója hívta fel a figyelmet egy folyamatosan itt tartózkodó darupárra. Májusban egyik példány (a tojó) eltűnt, de párja továbbra is megvolt, majd júniusban feltűnt mindkét madár, rejtőzködve egymás közelében mutatkoztak. Először a magas növényzetben nem látszottak a fiókák, de a viselkedésből feltételezhető volt az eredményes költés, majd sikerült megpillantani és fotózni is a fiókákat.

Szöveg: Lelkes András

A cikk borítóképét készítette: Bernáth Sándor dr. (Két generáció)