Havi természetfotós pályázat
Gólyatöcsök a Maros közepén augusztus 10.
Különleges helyszínen, a Maros közepén figyeltek meg egy gólyatöcs párt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Ez a madárfaj csak kivételes esetekben jelenik meg a folyókon, kedvelt élőhelyei a sekély vizű, szikes tavak.
A nemzeti park területén több sekély vizű szikes tó is található, melyek egyedi és jelentős tájképi értékükön túl, faunisztikai értékekkel is bírnak. Számos védett madárfaj van, melyek jellemzően ezeken a szikes tavakon találják meg életfeltételeiket. A vízhez kötődő madarak egy jellegzetes csoportja, az úgynevezett partimadarak, tipikusan ilyenek. Ezek a madarak alapvetően az állóvizek parti zónájában érzik otthon magukat. A nedves iszapban, vagy a sekély vízben gázolva szerzik táplálékukat, és tojásaikat is a víz közvetlen közelében rakják le. A nagyon nagy kiterjedésű, de mégis jellemzően igen sekély alföldi szikes tavak kiváló élőhelyet biztosítanak számukra. Itt ugyanis nagy vízterületet be tudnak járni, mivel nem mélyül hirtelen a meder, és a nedves-száraz átmeneti, parti zóna is igen kiterjedt.

Fotó: Balla Tihamér
A partimadarak egyik legkarakteresebb megjelenésű képviselői a gólyatöcsök. Külsejük egészen groteszk: fehér testükkel, fekete szárnyaikkal és vékony, hosszú csőrükkel mintha miniatűr gólyautánzatok lennének. Apró testükhöz egészen szürreálisan hosszú, élénk rózsaszín lábak társulnak, a madárvilágban nekik van testarányosan a leghosszabb lábuk, ennek köszönhetően képesek olyan mély vízben is gázolni és táplálék után kutatni, ahová más partimadarak már nem tudnak bemenni.
Az utóbbi években a gólyatöcsök kevesebb helyen találnak a pusztákon és a szikes tavaknál alkalmas vizes körülményeket. Ennek következtében kevésbé ideális élőhelyeken, bányatavaknál, trágyaszikkasztó gödröknél is megjelentek. Az idei évben, nyár elején pedig egészen szokatlan helyszínen, a Maros közepén figyeltek meg egy párt. Egyáltalán nem jellemző a fajra, hogy folyóvizeken is megjelennének. A Maros tartósan alacsony vízállása mellett számos nagy kiterjedésű homokzátony került szárazra, szegélyükben sokszor nagy felületen sekély vízzel. Ezek a körülmények ideális táplálkozóhelyet teremtettek a gólyatöcsöknek, melyek közül egy, valószínűleg korábban sikertelenül költő pár jelent meg a folyó apátfalvi szakaszán, egy nagy méretű homokzátonyon. A sekély vízben apró halakra vadászó kis kócsagok és szürke gémek mellett két héten keresztül voltak megfigyelhetők itt a gólyatöcsök is, különleges látványt nyújtva.
A cikk borítóképét készítette: Hargitai László (Cseppek)