Vannak olyan madárfajaink, melyek egész évben megfigyelhetők ugyanazon a területen, s akadnak olyan vonuló fajok, melyeknek megjelenése elválaszthatatlanul összekapcsolódik az évszakok váltakozásával.

A Maros menti erdők sűrű aljnövényzetében számos védett énekesmadár megtalálja a számára ideális feltételeket. Tavasszal és nyáron a fekete és az énekes rigók dallamos énekében gyönyörködhetünk, amikor a kora esti órákban a hímek hangos szóval hirdetik territóriumuk határát. Őszidőben már nem szól a madárének az erdőkben, a tél közeledtével viszont hangos madársereglet érkezik az északi tájakról. Ők a fenyőrigók, melyek csak telelni járnak az Alföld tájaira.

Fenyőrigók csapatai szedegetnek az ártéri gyepeken. Fotó: Balla Tihamér

Rendszerint csapatban mozognak, akár több százas rajokban járják az erdőket, keresik a különböző terméseket (kökényt, galagonyát, csipkebogyót), vagy éppen rovarok, giliszták után kutatnak az ártéri gyepeken. Ezek a népes madárcsapatok igen zajosak, „csacsogó” hangjukkal folyamatosan kommunikálnak egymással.

Bár a nálunk költő rigófajok is szép, változatos megjelenéssel bírnak, a fenyőrigók kifejezetten színes madárnak számítanak: fejük hamvasszürke, szárnyaik felülről gesztenyebarnák, alulról fehéresek. Mellkasuk és szárnyaik erősen pettyezettek. Mellkasukon a tollazat elmosódottan rozsdaszínű, míg testük alsó részei másutt fehérek. A hím és a tojó hasonló tollazattal rendelkezik, ám a tojók némileg barnásabb árnyalatúak.

Idén november közepén jelentek meg az első fenyőrigók a Maros-ártéren. Egyelőre még csak 20-40 példányos csapatokat lehet látni, de az időjárás zordabbra fordulásával egyre népesebb csapatok megjelenése várható. Mindig nagy élmény megfigyelni közelről őket, ahogy kommunikálnak egymással, ahogy össze-összekapnak egy-egy finom falaton, noha mindenkinek jut bőven táplálék a változatos élőhelyeket kínáló Maros-ártéren.

A cikk borítóképét készítette: Lóki Csaba (Csipke-rigó)