Az áttelelő fajok közé tartoznak a harkályok is. Közülük néhányan, főként a fakopáncsok, kóborolnak ilyenkor. A kis fakopáncs például gyakorta csatlakozik cinegecsapatokhoz, és a közép fakopáncs is ekkor tűnik fel a kertekben felállított madáretetőn. Ám a harkályok között is vannak megrögzött lokálpatrióták. A küllők (zöld és hamvas) és a fekete harkály legtöbbször télen is abban az erdőben marad, ahol korábban költött. Ezek a nagy testű harkályfajok, hogy a fagyos napokon is hozzájussanak rovartáplálékukhoz, előszeretettel bontják a holtfát. A lábon álló száraz faegyedek alatt felhalmozódott nagy mennyiségű forgács, és a földön fekvő, korhadó törzseken megjelenő vésésnyomok mind erre utalnak. Ám tél ide vagy oda, ezen hónapok alatt sem mondanak le kedvenc csemegéjükről, a hangyákról. Főként a küllők, de időnként a fekete harkály is, egész évben fogyaszt hangyákat. De télen ezek a rovarok visszahúzódnak a bolyok mélyére, egyszerű keresgéléssel ilyenkor nem találhatók meg. Ám a méretes „vésővel” megáldott madarak nem esnek kétségbe, és a nagyméretű hangyabolyok mélyén is képesek a telelő hangyák nyomára bukkanni. Ha télen a fagyott hangyabolyok oldalában ökölnyi lyukakat találunk, akkor ezeknek a nagy testű harkályoknak a nyomaira bukkantunk. Kollégánknak ezúttal kameracsapda segítségével sikerült meglesni a hangyás harkályokat.

Fontos tudnunk, hogy az ökológiai folyamatokban betöltött nélkülözhetetlen szerepük miatt, a fészeképítő hangyafajok által épített hangyabolyok védettek.

A zöld küllő (Picus viridis), a hamvas küllő (Picus canus), és a fekete harkály (Dryocopus martius) Magyarországon védett fajok, természetvédelmi értékük fajonként 50.000 Ft.

Szöveg: Völgyi Sándor, képek: kameracsapda fotói

A cikk borítóképét készítette: Daróczi Donát (Ááááá)