DINP unikumok

A Duna-Ipoly Nemzeti Park több olyan természeti értéket őriz, amelyek unikálisak, csak itt élnek, vagy állományuk nagy része a nemzeti parkban fordul elő.

Páratlan sokféleséggel büszkélkedhet a két folyó ölelésében fekvő erdős hegyvidéki nemzeti parkunk. Változatos élőhelyek sorát találjuk a magashegységeket képviselő montán bükkösöktől a szubmediterrán fajoknak is életteret adó száraztölgyeseken át a Szentendrei-sziget félsivatagi körülményeket idéző, nyílt évelő homokpusztagyepéig. A sokféleség további ékkövei a jellegzetes sziklai élőhelyek, a dolomiton, mészkövön és andeziten tenyésző sziklagyepek, a szikla- és szurdokerdők, továbbá a kistavak vagy a patakvölgyeket kísérő gyertyános-égerligetek.

Az alapkőzetek és az élőhelyek változatossága mellett a klíma is változik a Magyar-középhegység két itt találkozó (Északi- és Dunántúli-középhegység), de külön flóraterületekhez sorolt részében, ezért a nemzeti park területe a növények elterjedése szempontjából egy különleges átmeneti zónát képez. Sok mediterrán jellegű növény már nem lépi át a Duna vonalát, vagy nagyon megritkul északkeleti irányba haladva, mint például a sárga koronafürt, más fajok, mint a pirosló hunyor pedig az ellenkező irányból, északkelet felől érkezve a Dunazug-hegyvidékig találhatók meg.

Pirosló hunyor. Fotó: Szelényi Gábor

Több olyan növényritkaság is él a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, amelyek csak itt fordulnak elő. A bodzalevelű macskagyökér a Magas-Börzsöny sziklás talajú montán bükköseinek és szikla-erdőinek jégkori maradványnövénye. A hegyi tarsóka szintén jégkori maradványfaj, az európai magashegységek lakója, a Kárpát-medencében kizárólag egy helyen, a Pilis hegység délkeleti peremén fordul elő.

A harangláblevelű dudamag Dél-Európában elterjedt, egy métert is meghaladó, fehér, ernyős virágzatú, termetes növény. Melegkori maradványfaj, amelynek a Visegrádi-hegységben élő állományaihoz legközelebbi rokonait az Al-Dunánál kell keresnünk. A nemzeti park további országosan is ritka növényei közé tartozik több endemikus, reliktum, sziklagyepekhez és sztyepprétekhez kötődő növény, valamint talajlakó orchidea. A magyarföldi husáng világállományának nagy része a nemzeti parkban él, a halványsárga repcsény és a Horánszky-cickafark a Pannon régió, míg a Ki­taibel-varfű a Kárpátok endemikus faja. A Futák- és karcsú nőszőfű, valamint a levéltelen ba­juszvirág orchideáink az árnyas erdők díszei.

Magyarföldi husáng. Fotó: Novák Adrián

A nemzeti park rendkívül változatos élőhelyei (folyóvölgytől a hegyvidéki erdőkön át a szikla­gyepekig), állatfajokban is nagyon gazdag. A Duna és az Ipoly erős sodrású szakaszai három ritka, endemikus halfajunknak adnak életteret: a magyar bucónak, a német bucónak és a selymes durbincsnak. Éjjel aktívak, táplálkozni és ívni a sekélyebb vízeket keresik. A Duna tisztább vizének köszönhetően, a 2010-es évek elejétől ismét megjelent a dunavirág. Ennek a kis kérészfajnak a látványos és tömeges rajzása a nyár végén látható, mintegy két héten keresztül.

Magyarországon eddig mindössze a Dunazug-hegyvidék területéről (Pilis, Budai-hegység, Gerecse) ismert egy speciális életmódú éjjelilepke, a védett tarka sziklaaraszoló néhány előfordulása. A Pilisben új állományainak zöme saját kutatások során került elő 2020-óta. Ennek a kis araszolólepkének a jellegzetessége az a narancsos hullámvonal, ami mind a négy szárnya felszínén átível. Közelről látszik igazán, milyen szép.

Tarka sziklaaraszoló. Fotó: Novák Adrián

Az énekes hattyú tőlünk északra költ, Magyarország a költőterületének perifériájára esik. Az egyetlen hazai költőpár nemzeti parkunk Ipoly-völgyi területét választotta költőhelyéül, ezzel elismerve és minősítve annak természeti állapotát. Évek óta sikeresen költ, a börzsönyi kollégáink óvo fi­gyelmével kísérve. A kis légykapó néhány helyen költ hazánkban, ezek közül legjelentősebb költőterülete a Börzsöny idős bükköseiben található. Vonuló faj (Indiában telel), hozzánk ápri­lisban érkeznek vissza és megfigyelték, hogy gyűrűs példányok szinte néhány 10 m-es pontos­sággal ugyanoda érkeztek, ahol előző évben éltek, költöttek.

A nemzeti park sziklafalai és a felhagyott kőfejtők párkányai, üregei biztosítják a vándorsólyom és az uhu tipikus költőhelyét, melyek ugyan nem kizárólagos ritkaságaink, de nagyon jellegzetes ragadozómadaraink.

Ugyancsak ritka fajként van jelen és köti össze a nemzeti park mindkét nagy egységét a vad­macska. Ennek az igazán rejtett életmódú, veszélyeztetett kisragadozónak a kutatása, védelme fontos feladatunk.

Vadmacska. Fotó: Klébert Antal

Írta: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A cikk borítóképét készítette: Apfel Ágnes (Család)