Régen rozsdás csaláncsúcsnak nevezték, ami kifejezően mutatja, hogy ez a madár (különösen a hím) szívesen ül ki magas növésű lágyszárúak, vagy cserjék hegyére, ott énekel, onnan őrzi a revírt. A szakirodalom szerint elsősorban a nedvesebb magaskórós rétek madara, a Kis-Sárréten azonban tipikus költőhelyei az úgynevezett sziki magaskórósok, különösen ahol cserjék, apróbb fák is találhatók a növényzetben.

Fotó: Biró István

A hímek április közepe táján érkeznek, s ezekről a kiemelkedő pontokról énekelnek és kiválasztják a megfelelőnek tűnő költőhelyet, ami mindig a földön található. A fészek szinte láthatatlan, olyan helyen kapar kisebb mélyedést, ahol a fűszálak a fészek fölé borulnak és eltakarják az idegen szemek elől. A tojó négy-hat tojást rak, évente csak egyszer költ, de ha az első fészekalj elpusztul, minden esetben pótköltésbe kezd.

Fotó: Biró István

A rozsdás csuk szeptemberben távozik tőlünk. A faj különös jelentősége, hogy közeli rokonával, a cigánycsukkal ellentétben ragaszkodik a természetes, természetközeli élőhelyekhez, így állománya jól jelzi az adott területen bekövetkező kedvező, vagy kedvezőtlen változásokat.

A cikk borítóképét készítette: Horváth-Papp Zsuzsanna (Rozsdás csuk)