A vörös vércse hazánk egyik leggyakoribb és legismertebb ragadozó madara. Magyarországi költőállományának egy része rendszeresen áttelel. A téli időszakban a táplálékbázist szinte csak a mezei pocok jelenti számára, amely most bőségesen rendelkezésre áll a Kardoskúti-puszta rövidfüvű gyepein.

Fotó: Palcsek István Szilárd

A vörös vércsék vadászati technikájára főként az jellemző, hogy egy helyben lebegnek (szitálnak), onnan kémlelik a gyepet, majd hirtelen lecsapnak áldozatukra. Máskor egy magasabb kilátóhelyről (például kútgémről) figyelik a környezetüket. Decemberben azonban több példány esetében is megfigyelték, hogy az alkalmas helyszíneken, a földön futva, gyors lépésekkel iramodnak a könnyen észrevehető, gyakori zsákmányállatok után. Ezzel a módszerrel, ilyen körülmények között kisebb energia befektetéssel is hatékonyan tudnak élelemhez jutni ezek a kiváló vadászok.

A vörös vércséknél nem szokványos ez a viselkedés, más ragadozó madár fajoknál – például a békászó sasoknál – azonban gyakrabban előfordul.