Az őszi időszakban egyre több vonulásra készülődő pusztai madárfaj csapatával találkozhatunk. Nincs ez másként az igen rejtett életmódú és éjszakai aktivitású ugartyúk esetében sem. A Kiskunsági Nemzeti Park kollégája néhány nappal ezelőtt 56 példányból álló gyülekező csapatot figyelt meg Kunszentmiklós környékén. A tegnap reggeli számláláskor viszont már 70 egyed került a távcső elé.

Az érdekes megjelenésű ugartyúk (Burhinus oedicnemus) a rövid füvű (szinte kopár) területeken, a szikes pusztákon és azok környezetében lévő szántóterületeken fordul elő. Hazánkban a Dunától keletre, az Alföldön él. A legerősebb állomány a Felső-Kiskunságban található, de van ismert költése a Csepeli- és a Solti-síkon, a Tisza-völgy egyes területein, a Hortobágyon és a Tiszántúl egyes részein is.

Az ugartyúk a lilealkatúak rendjéhez tartozik. Hosszú lába, csőre és szeme citromsárga, tollazata földszínű, szürkés-barnás árnyalatú, amely olyan kiváló rejtőszín, hogy gyakran nem is lapul le veszély esetén, hanem egyszerűen mozdulatlanná dermed és ezzel valóban szinte láthatatlanná válik. Népies nevei, a bagolyfejű lile vagy bagolyszemű sneff arra utalnak, hogy feje és szeme a testéhez képest nagyon nagy. Alkonyatkor és hajnalban jár táplálék után. Étrendje főként rovarokból, gyíkokból áll, de kisrágcsálókat is meg tud fogni. Az afrikai telelőterületükről március-áprilisban érkeznek meg. Az akár október végéig elhúzódó vonulás előtti gyülekezésük általában szeptemberben kezdődik.

Gyülekező ugartyúkok a Felső-Kiskunságban. Fotó: Kocsán Gábor

Egyik legjelentősebb hazai állománya (30-40 pár) a Felső-Kiskunságban található. A pontos állománynagyság nehezen mérhető fel rejtett életmódjából adódóan; leginkább sötétben hallható jellegzetes hangja árulja el jelenlétét.

Az ugartyúk és más földön fészkelő madárfajok számára a költőhelyek átalakulása a legfőbb veszélyeztető tényező. Eredeti költőhelyük jelentős részben átalakult, így ma már másodlagos élőhelyeken; szántókon, kopár ruderális élőhelyeken is előfordul.

Természetes élőhelyein megmentésük kulcsa a legeltetéses állattartás visszahozása az alföldi gyepeken és a szikes tavak környékén. Legelő állatok híján ugyanis ezek az élőhelyek elszegényednek, az alacsony növényzetű költőhelyeket elfoglalja a nádas-zsiókás mocsári növényzet, megszűnik a szikpadkák, szikfokok, hátak és mélyedések változatossága.

A faj ugyan lehetőségeihez mérten alkalmazkodott eredeti élőhelyei zsugorodásához, ám a művelt szántókon fészkelő párok fészekalját a különféle zavarások, illetve a tavaszi mezőgazdasági munkák (pl. talajmunkák) veszélyeztetik, de az agráriumban tapasztalható intenzív kemizálás is kedvezőtlenül hat rá, elsősorban a táplálékbázisának csökkenése okán.

A faj védelme elsősorban a területek adottságaihoz igazodó földhasználati formák megvalósítására épül, de állományának drasztikus csökkenése az egyedi védelmi intézkedéseket is indokolttá teszi. A megtalált fészkek és revírek környezetében a gazdálkodási tevékenység időszakos korlátozása válhat indokolttá.

Ugartyúk. Fotó: Bártol István

Az élőhelyi átalakulások és az intenzív mezőgazdasági művelés mellett a ragadozók károkozása is jelentős lehet. A Felső-Kiskunságban a túzok és a rákosi vipera védelme érdekében a KNPI és a térség vadászatra jogosultjai tervszerű ragadozógazdálkodást folytatnak, ami kedvezően hat az ugartyúkok költési sikerére is. Így a védelmi intézkedések eredményeként az őszi vonulásuk előtt gyönyörködhetünk még szép számú gyülekező csapataik látványában.

Az ugartyúk hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.

A cikk borítóképét készítette: Borza Sándor (Kamillafürdő)