![Megérkezett az első fekete gólya Gemencbe!](https://images.varazslatosmagyarorszag.hu/media/2024/lg/2e8dc58b.jpg)
Megérkezett az első fekete gólya Gemencbe! március 14.
A DDNPI természetvédelmi őrszolgálata március 5-én észlelte az első fekete gólyát Gemenc keselyűsi régiójában. A madarat a fészkén állva pillantották meg, ahol békésen pihenve szemlélte a fészket és a környéket.
A fészket 2020-ban a médiában nagy hírnévnek örvendő Tóbiás építette, amikor elhagyta párjával a bekamerázott fészket. Azóta itt próbálkoznak minden évben a fiókaneveléssel inkább kevesebb, mint több sikerrel. A 2013 óta elmaradó árvizek és az aszályos évek következtében kiszáradtak azok a mellékágak, erdei kis tavak, melyek nélkülözhetetlenek a faj számára a táplálkozáshoz és a fiókaneveléshez. Emiatt az utóbbi években nagyon kevés fiókát tudtak felnevelni a gemenci fekete gólyák. Az idei téli árhullámok most mégis reményre adnak okot, hiszen 10 éve nem látott mértékű áradás volt a Dunán, így a mellékágrendszer, a fokok és a tavak is feltöltődtek. Annyi már most biztos, hogy sokkal nagyobb eséllyel kezdhetik meg a költést a fekete gólyák, mint az utóbbi években bármikor.
![](https://vm-magazin.hu/app/uploads/2024/03/feketeg_640.jpg)
Fotó: Kovács Attila
Írta: Dombi Imre
A cikk borítóképét készítette: Hajdufi Gábor (Fekete tükör)