Megjelentek az első hósármányok a Montág-pusztán Havi természetfotós pályázat

Megjelentek az első hósármányok a Montág-pusztán november 17.

A hűvös idő beköszöntével a téli madárvendégek sorában az első hósármányok is felbukkantak a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén.

November második hetében a Montág-puszta déli részén két példányt figyeltünk meg, amelyek a földön táplálkoztak. A faj megjelenése várható volt, mivel rendszeres téli vendégeink. Mindig csak kis számban tartózkodnak Magyarországon és általában néhány példányos csapatban lehet őket megfigyelni.

Fotó: Széll Antal István

A nyarat Észak-Európában töltik, a kontinens legészakibb részén, a tundravidéken költenek. Az ottani tél beálltával délre húzódnak, a Kárpát-medencében, illetve még délebbre telelnek. Magyarországon előnyben részesítik a pusztai élőhelyeket, ahol a fűfélék és egyéb gyomok magvait tudják fogyasztani.

Bár kisméretű énekesmadarakról van szó, mégis általában már messziről feltűnnek, mert tollazatukban a barna és a fekete mellett nagy részben fehér szín található. Tollruhájuk alkalmazkodik tehát a téli tájhoz, viszont a hómentes környezetben a fehér mintázat miatt könnyű őket észrevenni.

A Montág-pusztán megfigyelt két hósármány azóta nem bukkant fel újra, de valószínűleg hamarosan újabb példányok, népesebb csapatok is szem elé kerülnek.