Sikeres vándorsólyom költés Szekszárdon Havi természetfotós pályázat

Sikeres vándorsólyom költés Szekszárdon június 9.

Az elmúlt években többször sikerült megfigyelni Szekszárd belvárosa felett repülő vándorsólymot, de költésre bizonyíték nem volt eddig. Az idei évben viszont bebizonyosodott, hogy a madarak költőhelyet találtak Szekszárd belterületén, és sikeresen röptették ki fiókáikat.

Vándorsólyom

Fotó: Dubovszky Zoltán

Az egyik idei vándorsólyom-fióka a fészek elhagyása után egy, a Keselyűsi út mellett található üzlet udvarára landolt, és kb. fél órát ott pihent, miközben hagyta magát lefényképezni, majd elrepült.

A vándorsólyom a múlt században, mint fészkelőfaj, eltűnt Magyarországról, sok fészket kifosztottak, a fiókákat pedig kicsempészték az országból. A legnagyobb problémát a mára már betiltott DDT (rovarirtószer) mérgezés jelentette. Az első sikeres költés csak 1997-ben volt a Pilisben. Azóta növekszik a költőpárok száma, elsősorban középhegységeink sziklafalaira és felhagyott kőbányákba fészkel. Tápláléka szinte kizárólag madarakból áll, gyakori prédaállatai a varjúfélék, seregélyek és a galambok. Zsákmányát rendszerint magasból indított támadással, nagy sebességű üldözés után fogja meg, vagy rúgja le úgy, hogy az sérülten a földre zuhan. Erőteljes szárnycsapásokkal gyorsított zuhanása közben akár a 320 km/h-s sebességet is elérheti. Ezzel a sebességgel „a világ leggyorsabb madara” címet is kiérdemelte. Jelenleg közel 100 pár a hazai fészkelő állománya, a sikeres védelemben bízva remélhetőleg tovább emelkedik a költőpárok száma. A vándorsólyom 2018-ban az év madara volt, fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. A szekszárdi költésnek a jelentősége az, hogy ez az első regisztrált költés Tolna megyében, többről nincs tudomásunk.

Írta: Varga Zsolt