Számomra a jó természetfotó… – ifj. Vitray Tamás Havi természetfotós pályázat

Számomra a jó természetfotó… – ifj. Vitray Tamás október 13. , by Teszt Elekk

Sorozatunkban az ország legnagyobb természetfotó pályázata, a Varázslatos Magyarország zsűritagjai beszélnek arról, hogy a szemükben mitől lesz jó egy természetfotó. ifj. Vitray Tamás osztotta meg velünk gondolatait

A legfontosabb felismerése magával kapcsolatban talán az, hogy három különböző élete futott össze a National Geographic magazinnál. Az elsőt az Eötvös Loránt Tudományegyetem Természettudományi Karán kezdte, ahol kutató biológusként végzett. A második élete az ELTE angol szakfordító szakán indult, ahol végül könyvfordító-szerkesztő lett belőle. A harmadik életét pedig a Színművészeti Főiskolán kezdte élni, így lett film- és TV-operatőr. A Metropolitan Egyetemen hatodik éve tanít képi, operatőri ismereteket, húsz éve pedig a National Geographic Könyvek hazai kiadójának főszerkesztője; ezalatt kétszázhúsz könyv ment át a keze alatt. A National Geographic magazint tizenhárom éve vezető szerkesztőként, öt éve főszerkesztőként készíti. Úgy érzi, a három élete a National Geographic magazinnál most végre egységes egésszé kezd összeállni.

A Tamással való kapcsolatunk a VM magazinnal kezdődött. A VM csapata felkérte, hogy a National Geographic magazin színeiben működjünk együtt, így a világhírű magazin is cikkekel színesíti a VM lapjának hasábjait. Mivel Tamás nemcsak a képhez ért remekül, de operatőri múlttal is bír, mindannyiunk örömére elvállalta a 2021-es pályázati évadban való zsűri posztját is.

Címke felhő

elmosódás Varázslatos Magyarország VM interjú zsűri ifj. Vitray Tamás