Általában az jut az emberek eszébe a madárvonulásról, hogy nyár végén, ősszel Afrika felé veszik az irányt szárnyasaink. Az már kevésbé köztudott, hogy a Kárpát-medence és hazánk is telelőhelyül szolgál számos olyan madárfaj számára, melyek tőlünk északra költenek, és az ottani zord hideg elől húzódnak le hozzánk.

A pusztai területekre jellemzőek a kékes rétihéják, melyek csak télen figyelhetők meg nálunk. Általában szép számban előfordulnak, hasonlóan a gatyás ölyvekhez. A nálunk költő kis őrgébicseket télen az északról érkező nagy őrgébicsek váltják. A tundrán költő nagy lilikek akár több tízezres csapatokban pihennek meg nálunk, de enyhe teleken nagy számban itt is maradnak és áttelelnek tavaszig. Csapataikban jóval szerényebb példányszámban fel-felbukkanhatnak a színpompás vörösnyakú ludak, vagy az igen ritka kis lilikek.

A Kis-Sárréten az egyik legnagyobb számú vendég idén is a fenyőrigó, december elején már 400-500 példányból álló csapatait is megfigyeltük. Fő tápláléka ilyenkor a kökény, galagonya és vadrózsa termése, valamint különböző gyommagvak, melyekből itt gazdag a kínálat. A térség másik jellemző madara így télvíz idején a csíz, mellyel legtöbbször az Ugrai-rét égereseiben találkozhatunk, ahol az égerfák terméseit fogyasztja. A pintyfélék közé tartozó süvöltők első csapatai novemberben érkeztek, számukra a fő táplálékot a kőrisfák termése jelenti. Kis számban rendszeresen áttelel errefelé a réti pityer is, néhány példányos csapataival rendszeresen találkozhatunk a vizesebb legelőkön és mocsarakban, amint a talajon kutatnak gyommagvak és rovarok után. Az út menti oszlopokon, vezetéken gyakori látvány a nagy őrgébics. Ritka, de rendszeres vendégünk a fekete sas, mely november közepén érkezett meg költőhelyéről a biharugrai vizes élőhelyekre.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon népes vetési varjú csapatok mozognak a határban. Csak kisebb részük a hazai költőállomány, többségük Ukrajnából, Oroszországból és a skandináv országokból érkezik telelni. Ami az énekesmadarakat illeti, a cinegék közé gyakran vegyülnek téli vendégek: szajkók, meggyvágók, süvöltők, csonttolúak, fenyőpintyek, fenyőrigók. Ezeket az egzotikus megjelenésű, szép madarakat a települések belterületén kihelyezett madáretetőkön is jó eséllyel megpillanthatjuk.

Fotó: Marik Pál

A kardoskúti Fehér-tó térségébe november közepén érkeztek meg az első kékes rétihéják és gatyás ölyvek. Utóbbiak közül általában 3-5 példány telel itt, de idén még december első felében is csak két példányt láttunk a tó körüli gyepeken. December első napjaiban felbukkant a tónál egy csapat hósármány. Az énekesek közül a réti pityerek néhány példányos csapataival is gyakran találkozhatunk. A fenyőrigók első előhírnökei idén meglepően korán, már november elején megjöttek, de számuk később a szokásosnál lassabban gyarapodott, még december első felében is csak néhány tíz példányból álló csapatokat láttunk.

A KMNPI Makói tájegységébe idén viszonylag korán megérkeztek a kékes rétihéják és a fenyőrigók. A gatyás ölyvek, nagy őrgébicsek viszont csak november végén jelentek meg. Erdei környezetben, például a Maros menti erdőkben találkozhatunk fenyőpintyekkel, fenyőrigókkal, de a feltűnő színezetű süvöltők is megfigyelhetők itt a hideg évszakban.

A Kígyósi-pusztán még december közepén is csak szórványosan voltak énekesmadarak. A fenyőrigók kisebb, néhány tucat egyedből álló csapatokban mozogtak. A korábbi években ilyenkor már több százas csapatok táplálkoztak a pusztán, seregélyekkel vegyülve. December elején láttunk néhány süvöltőt, s érkeztek réti pityerek is. A nagy őrgébicsek szintén mérsékelt számban vannak jelen, hasonlóan a kék galambokhoz.

A cikk borítóképét készítette: Borsányi Attila (Téli vendég)