Vakmerő varjak üldözik a sasokat a Csanádi puszták felett december 5.
A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületét járva gyakran nagyon érdekes történésekre figyelhetünk fel. Ilyen például az, amikor egy nagytermetű sast a nála jóval kisebb varjúfélék kergetik, üldözik.
Amikor a levegőben megpillantunk egy sast, és néhány kisebb madarat, azt hihetnénk, hogy a sas üldözi a kiszemelt zsákmányát. Ha azonban alaposan szemügyre vesszük a szituációt, kiderül, hogy ez éppen fordítva történik. Ezek a vakmerő madarak szinte minden esetben a varjúfélék képviselői: dolmányos varjak, vetési varjak vagy éppen szarkák. Rájuk kifejezetten jellemző, hogy a náluk jóval nagyobb sasokat zaklatják.
A varjak kisebbek, fürgébbek, fordulékonyabbak, így a levegőben nem jelentenek rájuk kifejezetten veszélyt a sasok, azonban a fészkeikben lévő fiókákat, vagy a még ügyetlen, de már kirepült fiatal varjakat könnyűszerrel levadászhatják. Valószínűleg ebből adódik, hogy pimasz csipkelődéssel, folyamatos zaklatással igyekeznek elhajtani a területükről a hatalmas ragadozókat.
Nem ritka látvány, hogy amikor egy rétisas landol egy fasoron a pusztán, akkor néhány másodperc múlva már meg is jelenik néhány dolmányos varjú. Közvetlenül a sas mellett szállnak le, majd sorozatosan elkezdenek hátulról rárepülni, akár neki is ütköznek, csipkedik. Addig-addig háborgatják, amíg a sas már nem tűri őket és továbbrepül, de rendszerint a levegőben sem ér véget a jelenet. Ott is szigorúan hátulról, vagy felülről „támadják” a sast, aki oda-odakap, fordul egyet hirtelen, de kárt nem tud bennük tenni, így inkább békésebb környékre távozik.
Emellett az is igaz, hogy ha nem a fiatal varjakból zsákmányol a sas, akkor az általa elejtett zsákmányra potyalesőkként jelennek meg a varjak, szarkák. Igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy minél több maradék juthasson nekik, ezért addig zaklatják a sast, amíg az inkább távozik. Azért a hatalmas csőrt a varjak is tisztelik, így ilyenkor is hátulról támadnak.
Igazán látványos természeti jelenet, ahogyan a sas mellett eltörpülő dolmányos varjú lapulva odaoson a sas mögé és csőrével csipkedi, húzogatja a faroktollait. A téli időszakban, amikor a nehezebb táplálékhoz jutni még gyakrabban figyelhetünk meg ilyen jeleneteket. Érdemes tehát nyitott szemmel járni a Körös-Maros Nemzeti Park tájait.
A cikk borítóképét készítette: Lóki Csaba (Hajnali zaklató)