A mezei pockok és a güzüegerek a vércsék, ölyvek és rétihéják számára jelentenek ideális zsákmányt, mivel ezek a fajok rendelkeznek olyan testfelépítéssel, amely a pockok vadászatára igazán alkalmassá teszi őket. Egy-egy nagyon pockos gyepterületen, vagy épp szántóföldi parcellán jó alkalom nyílik a különböző fajok megfigyelésére, a vadászati stratégiák tanulmányozására.

A nálunk költő vércsefajok, a vörös és kék vércsék jellegzetes módszere, hogy szinte a kolibrik lebegéséhez hasonlóan, nem túl nagy magasságban, gyors szárnycsapásokkal, egy helyben lebegnek a levegőben. Így fix pontból figyelik a talajt, ahol, ha megpillantanak egy mozgó rágcsálót, erőteljes szárnycsapásokkal alázuhanva csapnak le rá. Érdekes megfigyelni, hogy még ilyen táplálékbőség idején is csak a próbálkozások kis hányada jár sikerrel, korántsem lesz minden lecsapásból sikeres zsákmányolás.

Egyhelyben szitáló kék vércse. Fotó: Balla Tihamér

A vércsékhez képest a következő méretkategóriát képviselő ölyvekre jellemző, hogy a felszálló meleg légáramlatokat, a termikeket kihasználva, szárnyaikat kifeszítve, szinte mozdulatlanul keringenek, és így akár nagy magasságból lesik a potenciális zsákmányt. Egy-egy területen akár 15-20 ölyv is tartózkodik egyszerre a levegőben. A nagy magasságokhoz képest a másik véglet, a talajról történő lesvadászat is gyakori az ölyveknél. Egy kisebb kiemelkedésre, vakondtúrásra, güzühordásra kiülve is képesek lesni áldozataikat, melyekre, ha óvatlanul a talajfelszínre merészkednek, az ölyvek szárnycsapásokkal segített, gyors futással csapnak le.

Parlagi sasok harca a levegőben. Fotó: Balla Tihamér

Ebben az időszakban barna rétihéjából már nagyon keveset lehet látni, felváltották őket a vonulásban lévő hamvas rétihéják, és a telelni érkező kékesek. A rétihéjákra jellemző, hogy alacsonyan, viszonylag lassan, imbolyogva repülve pásztázzák szisztematikusan a területeket, és ha zsákmányt látnak maguk alatt, akkor nagyon látványos, gyors szárnyfordulattal buknak alá. Bár a mezei pockok túl apró zsákmányt jelentenek a nagytestű sasok számára, mégis egyre többen vannak a térségben. Az itt költő öreg párokon túl az idei fiatalok és a kóborló egyedek is már aktívan vadásznak a térségben. A pusztákra jellemző parlagi sasokon túl, az ősz beköszöntével egyre gyakrabban látogatnak ide rétisasok is. Az egymással rivalizáló, egymás közelségét nehezebben tűrő sasok között időnként látványos csörték alakulnak ki. Ha egy sas sikeresen zsákmányol, rendszerint azonnal megjelennek a potya falatot leső varjak, szarkák, és saját fajtársaik is, akik akár komoly verekedés árán igyekeznek elbitorolni a táplálékot.

A cikk borítóképét készítette: Szabó Réka (Hely nem maradhat parlagon)