Nemzeti parkunk nagyon nagy területen kezel védett gyepi ökoszisztémákat, melyeknek az egyik legnagyobb értéke a hatalmas változatosság, nagyfokú biodiverzitás. Ha összehasonlítjuk ezeknek a – sajnos csak kis foltokban megmaradt -, gyepes területeknek az ökoszisztémáját a környező szántóföldekével, akkor egyből szembetűnik, hogy itt sokkal több növény- és madárfaj fordul elő. Elsőre kevésbé szembetűnő, de nagy érték a gyepekhez kötődő, igen változatos rovarvilág is.

A Makói Tájegység védett területein amellett, hogy sok rovarfajjal találkozhatunk, köztük védett és fokozottan védett fajok is előfordulnak. Ilyen például a Csanádi pusztákon több helyről is ismert tőrös szöcske, amely zárt sziki, illetve más száraz gyepek, legelők lakója. Védettségét is az indokolja, hogy ezen élőhelyek igen nagymértékű fogyatkozásban vannak és emiatt a faj is nehezen találja meg életfeltételeit. A tőrös szöcske egy röpképtelen és kifejezetten hőigényes szöcskefaj, ezért leginkább a nap legmelegebb óráiban találkozhatunk vele. Idén a május végén, június elején beköszöntő nagy meleg kedvezett a faj megfigyeléséhez.

Tőrös szöcske. Fotó: Balla Tihamér

A hangja alapján a legkönnyebb beazonosítani, mert kifejezetten erős, hangos, gyors ciripelése van, amit gyakran hosszan, akár percekig is képes folyamatosan kitartani. Ciripelése akár 50 méterről is könnyedén hallható. Ha meghallottuk, akkor a magasabb gyepszintekben, kórók felső részén érdemes keresni, mert ott szeret tartózkodni. Viszonylag termetes, 2-3 cm hosszú, vaskos testű szöcske. Alapvetően zöldes árnyalatú a színe, és sötét foltokkal tarkított. Jellegzetessége, amiről könnyen felismerhető, hogy a torpajzs alsó szegélyén egy vékony fehér csík fut. Ha ilyen megjelenésű szöcskét látunk a gyepeken, akkor tudnunk kell, hogy ez egy ritka és védett faj.

A másik, már sokkal látványosabb megjelenésű, ritka ízeltlábú a keleti rablópille, melynek kifejlett egyedeit általában június közepén láthatjuk. Idén azonban jóval hamarabb, már május legvégén találkozhattunk keleti rablópillékkel a Királyhegyesi- és a Montág-pusztán.  Ez a faj is alapvetően a nap legmelegebb óráiban a legaktívabb. Megfigyelni azonban nehéz, mert nagyon gyors röptű rovar, az ember közeledtére cikázva, hirtelen tovaszáll. A hajnali, vagy az esti órákban, amikor alacsonyabb a hőmérséklet, akkor inaktívabb, ezért könnyebb közelről is megcsodálni, ahogyan a növényzeten pihen. Az itteni rovarvilághoz képest igen látványos megjelenésű, élénk citromsárga, fekete foltos állatról van szó. Ez a feltűnő színezet valószínűleg a madarak elleni védekezést szolgálja, ugyanis így darázsnak, vagy méhnek nézhetik a rovarevő madarak. Ő maga is ragadozó életmódot folytat, ezért is képes nagyon gyors, cikázó repülésre, hiszen a levegőben kapja el a kisebb repülő rovarokból álló zsákmányát.

Keleti rablópille. Fotó: Koszta Mihály Krisztián

Keleti rablópillékkel a Körös-Maros Nemzeti Park más részterületein is találkozhatunk. Tavaly például Kétegyházán és az újkígyósi határrészben összesen három példányt láttunk. Idén júniusban a szabadkígyósi határrészben előbb kettő, majd tíz példányt is megfigyeltünk, ami már igen komoly mennyiségnek számít.

A Maros-ártéren szintén találkozhatunk védett rovarokkal. Az egyik legnagyobb természetvédelmi érték az itt előforduló, fokozottan védett magyar tarsza, mely a Kárpát-medence bennszülött, endemikus faja, tehát a világon egyedül itt fordul elő. Örvendetes módon egy stabil állománya él a régi bökényi temető területén, s az árvízvédelmi töltés egy szakaszán is előfordul. Alapvetően zöld színű, röpképtelen, lassú mozgású szöcskefaj. Nászidőszaka május végén, június elején van, tehát a hímek ekkor hallatják jellegzetes hangjukat, melyet csökevényes szárnyvégeik segítségével képeznek.

Keleti rablópille. Fotó: Balla Tihamér

A korábban említett rovarokkal ellentétben ez a faj alapvetően a kései órákban aktív. Naplemente tájékától a teljes sötétedés beálltáig hallhatjuk jellegzetes hangját, melynek alapján könnyen megtalálhatjuk és egy zseblámpa segítségével jól meg is figyelhetjük. A nőstény példányok jellegzetessége az ívesen felfelé hajló, finoman fogazott, 15 milliméter hosszúságú tojócső.

A cikk borítóképét készítette: Ruppert Géza (Erő gyűjtés)