A tó egyik jellegzetes növénye a magyar sóballa, amely a szikes tavak endemikus faja, azaz kizárólag a szikes medrekben fordul elő. A Fehér-tónál egy igen jelentős állománya van. Az, hogy milyen formákban és szélességben uralkodik el a meder területén, elsősorban az időjárástól függ.  Tavaly például a szokásosnál korábban kiszáradt a tó, ezért a sóballa már júliusban nagyobb területet foglalt el, a meder több mint felét beborította. Idén június közepéig még volt víz a tóban, így csak a partszéli mészpázsitos és zsiókás társulások mentén alakultak ki keskenyebb sóballás területek.

A szikes növénytársulásoknak is van zonalitásuk, a szikhátak, szikerek és a medrek térszintkülönbségein különböző növénytársulások alakulnak ki, amelyek eltérő színváltozatokat mutatnak. A sóballa nyáron zölden hajt ki, majd ősszel vörös színűre vált, amikor pedig kiszárad, akkor fekete lesz. Mellette a mészpázsitos területen a sárgás árnyalat a jellemző.

Fotó: Daróczi Csaba (Zöld sziget)

Október második feléig a sóballák vörös színe uralta a tájat, most azonban már kezdenek elhalni a növények, ezért fekete színre váltanak. Ezek a száradó növények nagyon jól mutatják az uralkodó szélirányt, ugyanis a szél felőli oldaluk felhajlik, tövük kifordul, a többi részük pedig elterül abba az irányba, amerre a szél fújja. Mivel a Fehér-tónál most az erős dél-nyugati szelek jellemzőek, így a feketedő, száradó sóballák észak-keleti irányba elhajolva fekszenek a földön.

Ebben az időszakban még egy különös jelenség megfigyelhető a kardoskúti Fehér-tavon. Látványos, ahogyan a sziki ballagófüvet ördögszekér módjára forgatja az őszi szél. Az elszáradt növény ilyenkor leválik a gyökérről, s mivel kerekded formájú, ezért a szél könnyen görgeti. Közben a magok kiszóródnak, s így a növény terjeszkedése is biztosított.

A cikk borítóképét készítette: Palcsek István (Életben maradni)