Bóta István

Bóta István

Felhasználó

Date of registration 2018.07.18.

Uploaded images 136

Contests participated 54

City Miskolc

Country Magyarország

2001. november 21-én születtem Miskolcon. Jelenleg a Földes Ferenc Gimnázium tanulója vagyok.
A természet, s azon belül az állatok tiszteletét és szeretetét szüleimtől örököltem. Első fényképezőgépemet a 2015-ös szarvasbőgésre kaptam, mint előzetes karácsonyi ajándékot. Ekkor jöttem rá, hogy egy jó felvételt készíteni egy vadon élő állatról sokkal nehezebb, mint csak egyszerűen megfigyelni. Képeimet kizárólag cserkelés közben készítem, beállított fotóim nincsenek, mert úgy gondolom, hogy a természet apró titkait a maguk valóságában kell megjeleníteni. Vallom, hogy egy természetfotónál az a legfontosabb, hogy a felvétel egy hangulatot közvetítsen, amely a szemlélő számára esztétikai élményt, számomra pedig-akár egy trófea-maradandó emléket jelent.
A képeimmel elsődleges célom a gyermektársaim figyelmét felhívni arra, hogy az internet világán túl milyen színes és változatos élővilág vesz körbe bennünket, melynek megfigyelésével rengeteg ismeretre tehetünk szert.

I took photos here:

Ember a természetben 2020. November: 1 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2020. October: 3 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2020. August: 1 . place
Varázslatos Magyarország egyéb állatai 2020. May: 3 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2019. December: 3 . place
Ember a természetben 2019. November: 1 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2019. October: 1 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2019. October: 2 . place
Ember a természetben 2019. September: 1 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2019. June: 2 . place
Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből 2018. July: 3 . place