A Kis-Sárrét területi adottságai – a halastavak és egyéb vízfelületek, illetve a vizekhez kapcsolódó idősebb erdőfoltok – kiváló lehetőséget adnak a rétisasok megtelepedésére. Az idős párok egész évben a fészek közelében tartózkodnak. Előfordul, hogy több fészket is építenek, s az adott év körülményei (táplálékforrás, emberi zavarás, stb.) döntik el, hogy végül melyikben rakják le a tojásaikat. A friss ágakkal megpakolt fészek a gyakorlott szem számára rögtön elárulja, hol várható költés.

Zavarásmentes környezetben egy-egy fészek akár évtizedeken keresztül is használatban marad. Az évente ráhordott új ágak miatt ez a tipikus gallyfészek egyre jelentősebb súlyú és egyre nagyobb méretű lesz. Sok esetben ez okozza a fészek vesztét, mert a nagy súly alatt letörhetnek a tartó ágak. A viharos szelek is megtépázhatják a sasok családi otthonát.

Fotó: Lóki Csaba (Karmok csatája)

A rétisasok december vége felé már a fészek közvetlen közelébe húzódnak és tiszta, szélcsendes időben látványos nászrepülésüket is megfigyelhetjük. Ilyenkor hangjukat is gyakrabban hallatják, jellegzetes magas hangú „kli-kli-kli-kli-kli” kiáltásaikat messziről hallani lehet. Gyakran már február elején költésbe kezdenek. Egy pár általában két tojást rak, de előfordulhatnak egy- és háromtojásos fészekaljak is.

Nagytermetű madarunk nem tartozik az igazi sasok közé (Aquila spp.), életmódja inkább a keselyűkéhez hasonlítható. Élő, eleven, egészséges prédát ritkán zsákmányol. A vizek közelségéhez is épp emiatt ragaszkodik, hiszen az elpusztult, vagy a víz felszínén vergődő, beteg halak biztos táplálékot nyújtanak számára.

A cikk borítóképét készítette: Pézsa Sarolta (Egy marék fű)