A pókhálóslepke (Araschnia levana) Elterjedt Közép- és Kelet-Európában, valamint Ázsiában. Magyarországon helyenként gyakori, főként erdőszegélyeken, tisztásokon, ligetes területeken, ártéri réteken az év szinte minden időszakában megfigyelhető, rövid szünetekkel – folyamatosan találkozhatunk egyedeivel. Hernyójának fő tápnövénye a nagy csalán (Urtica dioica).

Fontos beporzó rovar, amely aktívan részt vesz a virágos növények ökológiai kapcsolatainak fenntartásában. A mezőszegélyek, erdei utak és tisztások mentén megjelenő példányai élettel és színnel töltik meg a tájat, akár a tavaszi friss zöldben, akár a nyári napsütésben, a változó évszakok hangulatának szimbolikus kísérői – egy apró, mégis jelentős szereplői a hazai ökoszisztémáknak.

2025 – A pókhálóslepke az év lepkéje Magyarországon

Az Araschnia levana-t 2025-ben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztája (MME) választotta meg az év lepkéjének.

A döntés célja a faj különlegességének és természetvédelmi jelentőségének bemutatása. A pókhálóslepke három nemzedéke különböző színezetet mutat, így kiváló példája az évszakos polimorfizmusnak. Bár nem védett, élőhelyeinek és tápnövényeinek megőrzése fontos a természetvédelem szempontjából.

Az „Az év lepkéje” kampány célja a rovarvilág iránti figyelem felkeltése és a biológiai sokféleség fontosságának hangsúlyozása.

Tavaszi és nyári nemzedékek

A pókhálóslepke látványos szezonális polimorfizmust mutat: a tavaszi és nyári nemzedékek külseje jelentősen eltér.

A tavaszi, első nemzedék március végétől május közepéig, végéig repül, színezete narancssárga alapon fekete foltokkal tarkított, rejtőszíne a koratavaszi lombozathoz igazodik.

A nyári forma jóval sötétebb, barnás, fehéres mintázatú, két nemzedéke június közepétől, szeptember végéig, október elejéig repül.

Átmeneti formák, aberrációk is előfordulhatnak, főként hűvösebb nyarakon.

Territoriális viselkedés

A területőrzés a pókhálóslepke hímjeinél is megfigyelhető, gyakori tulajdonság. A területőrző hímek más fajokhoz hasonlóan, rendszerint optimális mikroélőhelyet választanak: megfelelő hőmérséklet, napsütés, tápnövény-borítás, szélvédettség és domborzati előny tekintetében. A kijelölt pontokon a hím példányok a késő délelőtti órákban már megjelennek. Rendszerint egész nap itt tartózkodnak a nőstény példányokra várva. A terület közelébe repülő fajtársaikat pedig elkergetik.

Ezek a pontok nemcsak a hím példányok megfigyelésének szempontjából ideálisak, hanem a nőstény számára is optimális petézési helyet jelentenek.

A nőstény számára a területet őrző hím minőségjelző. Ha egy hím példány képes tartósan fenntartani egy pozíciót, az fiziológiai és genetikai alkalmasságot jelez. Ennek következtében a nőstények gyakran a hím által birtokolt mikrokörnyezetben rakják le a petéiket.

Egy-egy populációban így stabil szaporodási gócpontok alakulnak ki: a hímek évről évre ugyanazokat a területeket választják, a nőstények pedig ezeken belül vagy a közelükben petéznek.

A hímek területőrző viselkedése így nem csupán egy párzási stratégia része, hanem ökoszisztéma-szintű folyamatokat is befolyásol — például a petézési helyek adott territóriumban történő térbeli eloszlását és a generációk közötti élőhely-folytonosságot. Ezek a területek kiemelt fontosságú szerepet játszanak az állományok fenntartásában és megőrzésében és bolygatásuk akár az adott populáció teljes megsemmisülését okozhatják.

Szaporodás és peteelhelyezés

A nőstény a petéit rendkívül szokatlan módon rakja le: egy csalánlevél fonákjára kis oszlopokat formálva, mintegy 10–60 petét egymásra rakva. Ez a „petetorony” ritka jelenség a nappali lepkéknél.

A peték zöldesek, bordázottak, gömbölyűek; közvetlen egymásra történő elhelyezésük védelmet nyújthat a mechanikai sérülésekkel szemben, és valószínűleg a túlélési esélyek növelésére irányuló adaptív stratégia, amely a faj életmenetének és szaporodásának sikerességét szolgálja és bizonyítja.

Hernyók és bábállapot

A hernyók fején két tüskés szarvacska található, testüket szintén tüskék borítják. Színezetük feketésbarna, fiatalabb fejlődési stádiumaikban (L1–L4) csoportosan táplálkoznak, ami növeli túlélési esélyeiket. Az utolsó lárvastádiumban (L5) azonban már magányosan mozognak és táplálkoznak.

Az utolsó, áttelelő nemzedék hernyóinak hátán gyakran egy világosbarna hosszanti sáv húzódik, amelyet a test alsó részén, közvetlenül a lábaik mellett kétoldalt futó világosbarna sáv egészít ki.

Rendkívül érzékenyek a külső ingerekre: már az érintés legkisebb hatására is védekező reflexként elengedik a tápnövény leveleit, szárát, és lepotyognak róla. A báb akasztott típusú, színe és alakja jól utánozza az elszáradt leveleket, gyakran tápnövényükön bábozódnak. A faj bábállapotban telel, és a tavaszi forma kel ki elsőként – már egészen korán, márciustól találkozhatunk egyedeivel.

Paraziták

Míg sok lepkefaj hernyóit a családban (például: Nymphalis antiopa, Nymphalis io) különféle parazitoid szervezetek – például fürkészdarazsak vagy légyfélék – támadják, addig az Araschnia levana hazai populációiban jóval mérsékeltebb a paraziták jelenléte.

Természetvédelmi státusz

Az Araschnia levana jelenleg nem védett faj Magyarországon, hazai állománya stabilnak tekinthető, bár több helyről, többek között Budapest környékéről és a Budai-hegyekből gyakorlatilag teljesen eltűnt. Élőhelyeinek – főként a csalános élőhelyeknek – megőrzése természetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú, mivel több más védett és ritkább fajjal is átfedésben vannak.

Érdekesség

Melegebb években előfordulhat egy részleges negyedik generáció kifejlődése is szeptember végi, október eleji repülési időszakkal. A terepi megfigyeléseim során L2-es fejlődési stádiumban lévő hernyókat sikerült azonosítanom október végén 2025-ben, ami arra utal, hogy a faj bizonyos populációi a megszokott három nemzedéken túl is képesek korlátozott szaporodásra, ha a környezeti feltételek ezt lehetővé teszik.

A megfigyelések idején több völgyben (Kecső-völgy, Baradla-völgy és Tohonya-völgy) több alkalommal is fagy közeli éjszakai hőmérséklet is uralkodott hajnalban, amelyet a hernyók sikeresen átvészeltek, jelezve, hogy a faj fiatal lárvái is már jelentős hidegtűréssel rendelkeznek, és a változó éghajlati viszonyokhoz is képesek rugalmasan alkalmazkodni.

Történelmi elnevezések és kulturális háttér

A pókhálóslepke nyári nemzedéke a magyar népnyelvben és gyűjtői körökben a 20. század közepén külön néven is ismert volt. Az 1940-es években gyakran nevezték „kis térképecskének” vagy „fekete térképecskének”, utalva szárnyainak finom, fehéres pókhálószerű mintázatára, amely egy régies térképre emlékeztet.

Ezek az elnevezések jól tükrözik, hogy a forma olyannyira különbözött a tavaszi nemzedéktől, hogy sokáig önálló fajként tartották számon a gyűjtők és természetbúvárok.
A pókhálóslepke tehát nemcsak biológiai, hanem kulturális szempontból is érdekes példája a természet sokféleségének és változékonyságának.

Írta és fényképezte: Alex Menrich