A héját gyakran emlegetik az ökoszisztémák csúcsragadozójaként. Felépítése is ezt szolgálja: szárnyfesztávolsága kisebb, de kormánytollai hosszúak. Ezekkel az adottságokkal könnyen tud manőverezni a fák ágai között. Általában rövid távú üldözésre képes (a sólymokkal ellentétben), de nagyon agilis vadászmadár. A patkánytól a nála jóval nagyobb testtömegű vadludakig mindenféle zsákmányt el tud ejteni. Magyarországon a héja törzsalakja (Accipiter gentilis gentilis) él. A hímek testtömege 700-900 gramm, míg a tojóké 950 g-tól akár 1400 g-ig is terjedhet.

Fotó: Marik Pál

Fészkét általában öreg erdőrészletekben rakja, de minden esetben valamilyen nyiladék közelében. Rendszerint váltófészket is épít, egyik évben az egyikben, másik évben a másikban költ. Száraz ágakból a törzs közelébe rakja a fészkét és a költési időszakban zöld lombbal díszíti. Három-öt tojást rak, melyekből 37 nap kotlási idő után kelnek ki a héjafiókák. Az utódok jellegzetes élelemkérő hangja a „hiéja-hiéja”, innen kapta a faj a nevét is. A népnyelvben galambászhéjának illetve tikhordó kányának is nevezik.

A faj megritkulását főként az okozta, hogy az 1990-es évek végén megjelent a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi vírus, amelyre a héják nagyon fogékonyak voltak.

A héják eltűntek a régi fészkelőhelyekről, ezért ma már ritkaságszámba megy, ha egy-egy példányt megfigyelünk a dél-alföldi tájakon. Dévaványa térségében például korábban öt pár költött, ma viszont már egy sem. Mivel a héja nagyon hasonlít a karvalyra, így előfordulhat, hogy sokan azt hihetik, héját láttak. Bár nagy a hasonlóság, a karvaly azonban lényegesen kisebb, és a két faj színezetében is vannak eltérések.

A cikk borítóképét készítette: Daróczi Csaba (Egy korty)