Daróczi Csaba lett a LENERGY – Az Év Természetfotósa 2021-ben Havi természetfotós pályázat

Daróczi Csaba lett a LENERGY – Az Év Természetfotósa 2021-ben November 11.

Immár 29. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa talán legrangosabb természetfotós pályázatát. A „Lenergy – Az Év Természetfotósa 2021” pályázat, a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott. A pályázatra 3462 érvényes kép érkezett 173 szerzőtől. Az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 116 mű versengett. A díjakat 2021. november 10.-én ünnepélyes díjátadó keretében adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol megnyílt a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítás, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2021 című kötetet is, amely az idén is két nyelven, magyarul és angolul jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 30 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 29. alkalommal „Az Év Természetfotósa” pályázatot, melynek névadó támogatója az idén is a Lenergy Magyarország Kft.

Dr. Kalotás Zsolt a zsűri elnöke elmondta: „A járványos időszakban a Természet bizonyult a legbiztonságosabb fotós terepnek, így a természetfotózás lehetőségei lényegében nem csorbultak. Pályázatunkon jóval nagyobb arányban jelentek meg a hazai tájakon, hazai környezetben készített fotók, és ez egyáltalán nem járt színvonalcsökkenéssel! Megkockáztatom, hogy mindez inkább pozitív irányú változást hozott, hiszen szélesebb palettán mutatkozhattak be hazánk kínálta természeti szépségek.”

Fáth Péter, a naturArt elnöke:

„Nagyon magas volt a színvonal! A III. fordulóba bejutott kb 400 kép mindegyike megérdemelte volna, hogy falra kerüljön! Idén soha nem tapasztalt hosszúságú nagy viták után – végül a Zsűri kiválasztotta a bemutatásra kerülő képeket. Ez a magas színvonal eredményezte, hogy idén a korábbinál több, összesen 116 pályamű kerül falra illetve az albumba (a werk képeket nem is számolva).

Nagy örömünkre 52 olyan szerző volt a pályázaton, akik kimagasló képet tudtak készíteni és képeik bemutatásra kerülnek. Ez jól mutatja, hogy egyáltalán falra kerülni nagyon nehéz ezen a pályázaton!

2021-ban „Az év természetfotósa” kitüntető címet Daróczi Csaba nyerte, akinek nem kevesebb, mint 15 képe szerepel a legjobbak között.

Gaál Péter fő támogató (Lenergy ügyvezető – Varázslatos Magyarország alapító) átadja Az Év Természetfotósa címért járó díjat Daróczi Csabának

Az év természetfotója 2021-ben” címet Daróczi Csaba: Egy korty c. képe nyerte el, egy újszerű, víz alatt elhelyezett kamerával készült képpel.

Az év ifjú természetfotósa” címet Kiss Márton Róbert nyerte, jó néhány nagyszerű képpel.

Nagyon szépen fejlődik a magyar természetfotózás, és senkinek sincs „bérelt helye” az élvonalban, és nagyon-nagyon kell ismerni a természetet, és a fotózás minden csínját-bínját ahhoz, hogy valaki kategóriát tudjon nyerni „Az év természetfotósa” pályázaton!

Gaál Péter fő támogató (Lenergy ügyvezető – Varázslatos Magyarország alapító) átadja a Lenergy által felajánlott „A Magyarországon készült legszebb természetfotó” címért járó díjat Török Jánosnak

Ezúton mondok köszönetet az összes magyar természetfotós nevében azoknak a cégeknek, akik idén (is) támogatták a pályázatot: a névadó támogatónak: a Lenergy Magyarország Kft.-nek, fő támogatónknak: a CEWE Magyarország Kft , az arany fokozatú támogatóknak: az MVM Démásznak, és a Canon Hungária Kft.-nek, az ezüst fokozatú támogatóknak a 220Volt Magyarország Kft.-nek és Uniqball Kft.-nek , és minden más cégnek, magánszemélynek, hogy segítette, segíti a pályázat, a kiállítás, a díjátadó, és az album létrejöttét.”

Gaál Péter fő támogató (Lenergy ügyvezető – Varázslatos Magyarország alapító) átadja „A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata kategóriában” I. helyért járó díjat Radisics Milánnak

Gaál Péter a Lenergy Magyarország ügyvezetője:

„A Lenergy Magyarország Kft. kiemelt fontosságú társadalmi szerepvállalása, hogy minden lehetséges platformon tegyen a magyar természetfotózásért és természetvédelemért. A társaság a hazai természetvédelem jószolgálati nagyköveteként arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy milyen csodákat rejtenek a magyar tájak, milyen lenyűgöző élővilágnak adnak otthont, és hogy mindezért felelősséggel tartozunk. A Lenergy a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázat és természetvédelmi program fő támogatója, valamint névadó-támogatója a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által meghirdetett „Az Év Természetfotósa” pályázatnak is.”

Antal József István, ügyvezető igazgató MVM DÉMÁSZ Áramhálózati Kft.:

„Az MVM Démász évek óta támogatója a naturArt-nak. Ebben az évben „Az év természetfotói 2021″ könyv kiadását vállaltuk. Hogy miért tesszük mindezt? Felelős villamosenergia-ipari társaságként az a célunk, hogy ügyfeleink biztonságos és magas minőségű energiaszolgáltatását a madarak számára is biztonságos hálózaton keresztül lássuk el. Innovatív fejlesztéseinknél a madárvonulási útvonalakat és a védett madarak költőhelyeit tartjuk szem előtt.”

A pályázat utolsó fordulójába jutott 116 fotográfia látható azon a kiállításon, amely 2021. november 11. és 2022 január 31. között tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. Az idei képek szenzációs minőségű nyomtatásai, idén is a 12 színes Canon ImagePROGRAF PRO4000 fotó és fine-art nyomtatóval készültek. A Canon Magyarország 17 éve fő támogatója a kiállításnak, melyet nagyon köszönünk! Ennek a támogatásnak köszönhetjük, hogy ez a kiállítás mindig világszínvonalú minőségben készül.

A kiállított képeken QR kódok vannak. Ennek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat küldözgethetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk, megoszthatjuk őket a világhálón.

Az első három helyezés minden kategóriában:

1. Kezünkben a Föld

2. A madarak viselkedése

3. Az emlősök viselkedése

4. Az állatok viselkedése

5. Állatok és környezetük

6. Állatok szemtől szemben

7. Növények és gombák

8. Kompozíció, forma és kísérletezés

9. Tájak

10. Élet a vízfelszín alatt

11. Napnyugtától napkeltéig

12. Fekete-fehér természetfotók

13. A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata

14. Ifjúsági kategória

 

Az összes kiállításra kerülő képet a naturArt honlapján lehet megtekinteni.