A süvöltők alapvetően Magyarországtól északra költenek, de kisebb számban már hazánk északi területein is fészkelnek. Télen a Dél-Alföldön is találkozhatunk népesebb csapataikkal. Nevüket jellegzetes, sípoló hangjukról kapták, amely olyan, mintha a szél fütyülne a fák ágai között. Ha az erdőt járva megüti fülünket ez a furcsa hang, akkor jó eséllyel meg is találjuk a forrását. Különösen a hímeket könnyű felfedezni, ugyanis igazán impozáns megjelenésűek. Hasi oldaluk élénkpiros, hátuk szürke, s fényes, fekete „sapkát” viselnek. A tojóknak barnás rejtőszínük van, így őket nehezebb megtalálni.

Fotó: Marik Pál

Pintyféle madarakról van szó, amelyek alapvetően növényi táplálékot fogyasztanak. Csőrük meglehetősen rövid, de vastag, erős, ezért a keményebb magokat, növényi részeket is el tudják fogyasztani. A kőrisfák terméseit kifejezetten szeretik, így ahol kőrisek vannak – mint például a Maros mentén -, ott sűrűn találkozhatunk velük. Általában 10-20 példányos csapatokban mozognak. Az embertől nem félnek, ezért a városi parkokban is előfordulnak, sőt esetenként a kihelyezett madáretetőkön is csipegetik a magokat.

A cikk borítóképét készítette: Pézsa Sarolta (A tél vendége)