Életének 95. évében elhunyt Keleti Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, fotóriporter, a magyar fotográfia egyik legsugárzóbb, legemberibb alakja. Több mint hetven éven át tartó pályája során nem csupán képeket készített, hanem látásmódot adott át: azt a figyelmet, érzékenységet és mély emberséget, amely munkáit máig időtlenné teszi.

Keleti Éva elsősorban portré- és színházi fotóival írta be magát a magyar kultúrtörténetbe. Kamera előtt álltak a 20–21. századi magyar színház, irodalom és zene legnagyobb alakjai; képei nem szerepeket, hanem embereket mutattak. Fotográfiái sosem harsányak, mégis mélyen hatnak: csendesek, pontosak, és mindig az igaz pillanatot keresik.

Kevesebben tudják, de életművének fontos, késői fejezete volt a Varázslatos Magyarország. Bár saját meghatározása szerint nem volt természetfotós, tizennégy éven át a pályázat zsűritagjaként vett részt a magyar természetfotózás alakításában. Közel negyvenezer képet értékelt ez idő alatt, rendkívüli következetességgel és nyitottsággal. A korábban vele készült interjúnkat itt tekinthetitek meg: Minden fotográfia az életet adja vissza

Keleti Éva átvette A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíját szimbolizáló Arany Daru szobrot a Varázslatos Magyarországtól. Fotó: VM

Kívülállóként érkezett ebbe a közegbe, mégis hamar világossá vált, hogy látásmódja különleges értéket jelent. A természetfotóban nem műfajt, hanem fotográfiát látott: fényt, kompozíciót, mondanivalót, igazságot. Gyakran mondta, hogy számára az erdő, a mező vagy a hegy éppúgy színpad, mint a színház, az állatok és növények pedig ugyanazokat az érzelmeket hordozzák, mint az emberek. „Minden fotográfia az életet adja vissza” – vallotta, legyen szó portréról vagy természeti jelenetről.

A Varázslatos Magyarország közössége 92 éves korában, visszavonulása alkalmából A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíjával és az azt jelképező Arany Daru szoborral ismerte el munkáját. Keleti Éva ezt a díjat – saját szavai szerint – az egyik legfontosabb szakmai visszajelzésnek tekintette: annak bizonyítékát, hogy a természetfotós közösség befogadta őt, és hogy a fotográfia valóban határok nélküli nyelv.

Tanárként, szerkesztőként, zsűritagként és alkotóként generációkra hatott. Mindig az újdonságra volt kíváncsi, hitt abban, hogy idős korban is lehet tanulni, és abban is, hogy egyetlen jó kép képes megnyugvást, örömöt vagy felismerést adni. Fotográfiáit nem technikai bravúr, hanem mély emberismeret és empátia tette maradandóvá.

Keleti Éva nemcsak dokumentálta az életet – értelmezte, tisztelte és szerette azt.
Öröksége nem csupán a képeiben él tovább, hanem mindazok gondolkodásában, akik tőle tanulták meg, mit jelent igazán figyelni.

Nyugodjék békében.