A tavalyi szárazabb időjárás után a tavaszi esők gazdagabb vegetációt eredményeztek, és a kétéltűek szaporodásának is kedvezett a nedvesebb környezet. Különböző növényfajok után kutatva számos levelibékát tudtak megfigyelni, melyek a fűszálakra felkapaszkodva vadásztak. Ezt az ujjaikon elhelyezkedő tapadókorongjaik és a bőrükön képződő ragadós váladék segítségével tudják megtenni.

Fotó: Szabó Ákos

A levelibéka az egyetlen olyan békafajunk, mely órákon át tud nézelődni a tűző napon anélkül, hogy kiszáradna. Táplálékát elsősorban repülő rovarok alkotják, amelyek után akár fél méterre is el tud ugrani.

Fotó: Szabó Ákos

A zöld levelibéka a békák rendjébe és a levelibékafélék családjába tartozó védett kétéltűfajunk. Elsősorban a vizes élőhelyeken találkozhatunk ezzel a szép, 3-5 cm nagyságú békafajjal, de egyébként cserjésekben, kertekben is előfordul.

Érdekes, hogy színe a környezetétől és fizikai állapotától függően változhat. Megfigyeltek fűzöld és szinte smaragdzöld fiatal példányokat, ugyanakkor szürkés vagy barnás színben is előfordulhatnak. Oldalukon sötétbarna sáv látható, végtagjaiknak és hasuknak belső felszíne fehér színű.

Fotó: Szabó Ákos

Ha szemmel nem is látjuk meg rögtön ezt az apró kétéltűt, elsősorban tavasszal, a szaporodási időszakban hallhatjuk brekegését, melyet külső hanghólyaggal, az úgynevezett torokzacskóval erősít fel. A nőstények 30-60 petéből álló petecsomókat raknak le tavakban, pocsolyákban, holtágakban. Az utódok három hét alatt kikelnek és június végén, július elején alakulnak át, ennek lehettek most tanúi.

A cikk borítóképét készítette: Dulai Dávid (Levelibéka)