A fák nagyon fontos szerepet töltenek be a madarak életében, ezért néha valóságos közelharcot vívnak értük egymással.

A Csanádi pusztákon többnyire csak a régi tanyahelyeken, illetve telepített fasorokban vannak fák, de a puszta belsejében akár több száz hektáron is csupán egy, vagy akár egyetlen fa sem található. Az itteni életközösségnek  feltételezhetően egy természetes dinamikája, hogy a csapadékosabb időszakokban egy fában gazdagabb képét mutatja a táj, viszont a száraz periódusokban egészen eltűnnek a tájból a fák. Természetesen itt több ezer, akár tízezer éves periódusokra kell gondolni. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy mind a mesterségesen ültetett, mind a természetes módon előforduló fák állományai csökkennek. Sok öreg fa is kiszáradt az elmúlt időszakban, így a még meglévő példányok jelentősen felértékelődnek azon madárfajok számára, melyek igénylik a fák jelenlétét.

A vörös vércsék számára idealis leshely egy magányos pusztai fa. Fotó: Balla Tihamér

Egy pusztában álló magányos fa többféle funkciót is betölthet a madarak életében. Vannak például olyan fajok, melyek a tájból kimagasló pontra, például egy fa csúcsára ülve lesik zsákmányukat (őket nevezzük vártamadaraknak). Egy magányos fa csúcsa kiváló leshely például az apró termetű tövisszúró gébicsek, kis őrgébicsek, szalakóták, de a nagyobb vörös vércsék, egerészölyvek és a pusztai területeken csúcsragadozóként jelenlévő parlagi sasok számára is. Mivel territoriális viselkedésű fajokról van szó, így ezek a madarak a fák csúcsára ülve élőhelyüket is védelmezik fajtársaiktól, a betolakodó példányokat hevesen elűzik a területről.

A pusztai fák fészkelőhelyként is funkcionálnak, hiszen az említett madárfajok nem földön költenek, hanem fákra építik fészkeiket, legyen szó gallyfészekről, vagy éppen a fa repedésében, odújában kialakított fészekről. Jól jellemzi egy-egy fának fészkelőhelyként való nagy értékét az, hogy találtunk már egyetlen magányos fán egyidőben örvös galamb fészket, szarkafészekben költő vörös vércsét, az odúban pedig seregélyek költöttek.

Száraz fa csúcsán pihenő kék vércse. Fotó: Balla Tihamér

Sokszor megfigyelhetjük, hogy egy-egy ilyen magányos fán pihen, vagy lesben áll például egy vörös vércse, amit elűz onnan egy nagyobb termetű, erősebb egerészölyv, és elfoglalja ő a leshelyet. Aztán jön egy parlagi sas, amely szintén pályázik erre a helyre, ő pedig az egerészölyvet hajtja el igen hevesen. Gyakorlatilag versengés folyik ezekért a magányos fákért a pusztákon.

Ezeket a fákat mesterséges objektumok is képesek pótolni, például a régi időkből megmaradt gémeskutak kútágasain is szinte mindig megfigyelhető valamilyen madárfaj. Az is jellemző, hogy ha valamilyen célból, például karám telepítésekor egy-egy magasabb karót leszúrunk, akkor azon szinte törvényszerűen néhány órán belül megjelenik valamilyen vártamadár. Ha tehát a Csanádi pusztákat járjuk, érdemes alaposan körbenézni távcsövünk segítségével a gémeskutakon, magányos fákon, mert jó eséllyel megpillanthatunk ott valamilyen védett madarat.

A cikk borítóképét készítette: Lendvai Balázs (Hajnali napfürdő)