A mocsári teknős kifejezetten egy vízhez kötődő állat, a vizes, lápos élőhelyeket kedveli. A tojásrakás időszakában azonban a nőstények akár 2-3 km-re is eltávolodnak a víztől, ott keresnek alkalmas helyet, ahová lerakhatják a tojásaikat. Addig kutakodnak, ameddig nem találnak egy olyan területet, ahol megfelelően laza a talaj, például homokosabb, vagy fellazította egy vakondtúrás. Ott aztán ásnak egy kis gödröcskét, melybe 12-17 hófehér, hosszúkás tojást raknak, majd be is kaparják azokat.  Érdekesség, hogy ha sokáig nem találnak kellően laza talajt, akkor visszatartott vizeletükkel puhítják fel, hogy gödröt tudjanak ásni. Miután bekaparták a tojásokat, magukra hagyják azokat, a mocsári teknősöknél ugyanis nincs utódgondozás.

Fotó: Szegedi Fruzsina

Az időjárás és a szerencse függvénye tehát, hogy a kis teknősök képesek-e kifejlődni. Ha viszonylag melegebb és szárazabb a nyár, akkor akár már szeptember közepére is kibújhatnak a kis teknősök. Ha viszont csapadékosabb, hűvösebb a nyár, akkor csak a következő év májusának elején bújnak ki a tojásból és a földből. Ösztönösen tudják, beléjük van kódolva, hogy merre kell indulniuk ahhoz, hogy vizet találjanak.  Csak nagyon kis százalékuk jut el azonban idáig, a tojásokra és az apró teknősökre ugyanis nagyon sok veszély leselkedik. A rókák, vaddisznók, aranysakálok, dolmányos varjak, szürke gémek, fehér gólyák egyaránt szívesen csemegéznek belőlük.

A cikk borítóképét készítette: Jenei Dávid (Teknős napozás)