Földtani érdekességek a Bükkből

A Bükk földtörténete 320 millió éve, a karbon (kőszén) időszak­ban kezdődött az afrikai és eurázsiai kő­zetlemezek között húzódó ősóceánban. És nem is a mai helyén, hanem a 30. széles­ségi kör tájékán, trópusi éghajlaton.

A leg­idősebb kőzetek mélytengerben lerakó­dott kőzetlisztből és agyagból préselődtek palává. A tengermedence feltöltődésével már ebben az időszakban megjelennek az ősmaradványokban rendkívül gazdag mészkövek, de igazán híressé a perm időszak végi (252 millió év), fekete nagyvisnyói mészkő vált. A földi élet tobzódásának a földtörténet eddigi legnagyobb kihalási hulláma vetett véget, amely egyúttal a földtörténeti óidőt is lezárta. A perm végi pusztulás üledékekben követhető nyomait nagyon kevés, mind­össze 4–5 helyen tanulmányozhatjuk a világban, de a Bükk e téren is kivételes. A Bálvány északi oldalában lévő erdé­szeti út tárta fel e világritkaság rétegsort, ahol alul látható a sötét színű, ősmaradványokban gazdag permi mészkő, fölötte viszont egy méternyi élettelen márgaréteg figyelhető meg. A földtörténeti középidő kezdetén, a triász időszakban visszatérő élet sekélytengeri mészkövek képződését segí­tette elő, amit az itt látható rétegsor tetején lévő világosabb rétegek szemléltetnek.

Permi fekete mészkő későbbi tengerelöntés során keletkezett fúrókagyló nyomokkal. Fotó: Kozma Attila

Ezekhez a triász mészkövekhez kapcsolódnak a hegység arculatát meghatározó karsztos képződmények. A karsztosodás az arra hajlamos kőzet – elsősorban a mészkő – enyhén savas víz által okozott oldódása. Ilyen oldódással keletkezett formák a Kis-fennsíkon és a Bükk-fennsíkon oly gyakori karrmezők, töbrök, töbörsorok, víznyelők, barlangok, valamint a „Kövek” lábainál fakadó karsztforrások.

Töbörsorok a Nagy-mezőn. Fotó: Kozma Attila

A jura időszak alatt az óceánaljzati kéreg szétnyílt, majd ennek nyomán tengeralatti vulkanizmus indult meg, amely látványos párnaláva-alakza­tokat hozott létre a mai Szarvaskő környékén. A tengeralatti vulkanizmus 170–160 millió évvel ezelőtt megszakadt, majd a 118 millió évvel ezelőtt földtani értelemben mozgalmassá váló időszakban a Bükk kőzettömege egy ki­sebb kőzetlemez hátán elindult mai helye felé, miközben erősen meggyűrődött, kőzet­rétegek pikkelyeződtek egymásra.

Párnaláva a Bél-kő oldalában. Fotó: Kozma Attila

35 millió éve újra tenger borította be az addig kialakult kőzeteket. E tenger üledékeihez kapcsolódóan elsősorban a Bükk déli lá­bánál találhatunk „Szent László pénz”- ben gazdag, nummuliteszes mészköveket. A kőzetlemez-mozgások felerősödése a miocén korban – mintegy 19–12 millió év­vel ezelőtt – heves vulkáni tevékenységet eredményezett, melynek során a Bükkalján riolitos és dácitos összetételű vulkáni tufák rakódtak le. Mivel könnyen faraghatóak, az ember már nagyon régóta használja őket: pincéket, kőbújókat, kőhodályokat, barlanglakásokat vájtak beléjük. Manapság is számtalan pince van használatban, ahol a vidám vendégek jó bo­rok társaságában hűsölhetnek. Ismeretlen kor emberei máig tisztázatlan okból az eró­zió által kúpra formált tufatornyokba kicsiny fülkéket faragtak. Ezeket kaptárköveknek hívjuk, leggazdagabb előfordulásuk Szo­molyán van.

Riolittufába faragott pincehelyiségek Noszvajon. Fotó: Kozma Attila

A Bükk miocén végi kiemelke­dése és kihantolódása indította el a hegyég mészköveiben a karsztosodást, ami több periódusban a jégkorszakig tartott, de valójá­ban ma is zajlik. Az ekkor kialakult jellegze­tes karsztformák közül külön említést érde­melnek a barlangok. Hazánk barlangjainak mintegy negyede a hegységben található, köztük az országos csúcstartónak számító 303 méter mélységű Bányász-barlang. Régészeti szempontból is kiemelkedők az úgynevezett „ősemberbarlangok”. A Su­ba-lyukból neandervölgyi ember csont­maradványai, az ősi kultúrának nevet adó Szeleta-barlangból csodálatos babérle­vél alakú szakócák, az Istállós-kői-bar­langból csont nyílhegyek, csontfurulyák kerültek elő. A turisztikai célból kiépített lil­lafüredi Szent István-barlang cseppkö­vekben igen gazdag, a mésztufában képző­dött Anna-barlang pedig világritkaságnak számít.

Az Istállós-kői-barlang bejárata. Fotó: Kozma Attila

A „barlangvájó” vizek bő hozamú karsztforrások formájában lépnek a felszín­re, oldott kalcium-karbonát anyagukat mésztufa-gátak és -lépcsők formájában rakják le. Legismer­tebb a Szalajka-völgy Fátyol-vízesése. Kivételes szépségűek a Bükk időszakos forrásai, a Vöröskői-alsó-forrás és az Imókői-forrás.

A Fátyol-vízesés mésztufa gátjai. Fotó: Kozma Attila

E gazdag föltani örökség minél szélesebb körű népszerűsítését segíti a 2017-ben széles társadalmi összefogással létrejött a Bükk-vidék Geopark.

A Vöröskői-alsó-forrás. Fotó: Kozma Attila

Írta: Holló Sándor, Kozma Attila

A cikk borítóképét készítette: Gutter Krisztián (Vörös-kő)