25 éves a Duna–Ipoly Nemzeti Park

A Duna–Ipoly Nemzeti Park területeinek zömét ugyan a Pilis-Visegrádi-, illetve a Börzsöny-hegységben találjuk, a nemzeti park mégsem ezekről, hanem a két nagy tömb között futó folyókról kapta nevét. Bár a Duna és az Ipoly meglehetősen különbözőek, ám a környezetükben található élőhelyek védelme egyformán kiemelt jelentőségű.

A Duna Európában csak a második leghosszabb folyó, mégis messze a legjelentősebb. A part menti ártéri erdők mellett jelentős a természeti értékekben gazdag szigetek sokasága. A Dunakanyar kialakulása – a vulkanikus hegyek közötti „útkeresés” és a Visegrádi-hegység Börzsönyről való leválasztása – a Kárpát-medence legnagyobb mértékű és hatású vízrajzi változása volt.

Fotó: Selmeczi-Kovács Ádám

A Dunával ellentétben az Ipoly az év nagy részében jelentéktelen vízfolyásnak tűnik. Hóolvadáskor vagy a villámárvizek során azonban akár kilencszázszoros különbség is lehet vízhozamában, melynél nagyobbat csak a Tisza produkál a Kárpát-medencében. A szlovákiai Vepor-hegységből eredve, hatalmas vízgyűjtőjének mellékvizeit összeszedve mindössze kétszáz kilométert megtéve ömlik Szobnál a Dunába.

Az ipari fejlődés erősödése, majd a technokrata korszellem jelentős nyomot hagyott az Ipoly völgyén is. Számos kanyarulat levágásával mintegy 50 kilométerrel sikerült „megrövidíteni” a természetet. Ennek a folyó megzabolázását és a kiszámítható vízhozamot kellett volna eredményeznie, az Ipoly azonban inkább iskolapéldájává vált annak, hogy ezzel pont ellentétes hatást lehet elérni. A kiegyenesített, felgyorsult folyó néhány évtized alatt elmélyítette medrét, ezzel együtt a környékbeli falvakban a talajvíz vészesen lesüllyedt; a természetes dinamika felborult, a folyó szeszélyessé, kiszámíthatatlanná vált. Szerencsés módon a folyó bizonyos szakaszai kimaradtak e szabályozásból: az Ipolyszög és Hont közötti szakasz nemcsak a nemzeti park védelmét élvezi, hanem a Ramsari Egyezmény révén nemzetközi jelentőségű vadvíz is.

Fotó: Selmeczi-Kovács Ádám

A nemzeti parkot működtető Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság legfontosabb feladata a természeti értékek védelme, azok minőségének hosszú távú megőrzése. A vizes területek olyan típusú élőhelyek, melyek különösen értékesek az ember számára, ám a klímaváltozás és az emberi beavatkozások erősen veszélyeztetik azokat. Védelmük épp ezért fokozott törődést igénylő, kiemelt fontosságú feladat.

A kisvízfolyások, patakok különleges halfajai, a fokozottan védett kárpáti márna vagy az impozáns megjelenésű fürge cselle a természetszerű állapotokat igényli. A mesterséges akadályok, például a méretes lépcsők, zúgók, torkolati kövezések vagy csőbe való terelések sokszor teljes mértékben leküzdhetetlenek e halfajok számára – egyúttal a természeti rendszer működésének jelentős zavarát is okozzák.

A hazai nemzeti parkok jelentős részében találni erdőket, ám ezek állapota, minősége és nem utolsósorban hasznosítása jelentős különbségeket mutat. A Duna–Ipoly Nemzeti Park védett erdőtömbjeiben a hosszú távú természetvédelmi törekvésekkel összhangban működő gazdálkodás folyik. Az állami erdők kezelését végző szervezetek – a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Ipoly Erdő Zrt. – jellemzően a Természetvédelmi Őrszolgálattal való egyeztetések és ellenőrzések mentén végzik feladataikat. Szerencsére egyre inkább előtérbe kerülnek a hagyományos, kis léptékű, illetve táji szinten is működő gazdálkodási formák.

Az Igazgatóság egyes tölgyes típusú erdőkben hosszú távú, kísérleti jellegű beavatkozásokat folytat. Ezek célja a faállomány és az élőhelyek szerkezetének javítása. Kiemelt feladat az erdőkkel a mozaikos gyepek és vizes élőhelyek védelme, valamint az erdőterületekre érkező víz megtartása, mindezek ugyanis kulcsfontosságúak a helyi klíma szabályozásában.

Fotó: Potyó Imre

A természeti értékek megőrzésében fontos szerepet játszik a beavatkozástól, gazdálkodástól mentes természeti övezetek, a faanyag termelését nem szolgáló erdőrészletek és az ún. kíméleti területek hálózata, amelyek menedéket kínálva gazdagítják a nemzeti park sérülékeny, erdős tájait.

A hazánkban található tíz nemzeti park mindegyikét a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai felügyelik. Az egyenruhát viselő „zöld rendőrök” hatósági személyek; alapvetően a védett fajokat és védendő élőhelyeket vigyázzák. Emellett a terepi feladatoknak szükségszerűen része a különböző, jellemzően valamely tevékenységet korlátozó előírások ellenőrzése is.

Az őrök munkaidejének gyakorlatilag nincs kezdete és vége: folyamatos szolgálatban állnak. Az egyre gyakoribbá váló, természeti erők által előidézett havária-helyzetek, állatmentések nem ismerik a szabadság vagy a hétvége fogalmát. E szakemberek végzik a természeti értékek őrzése mellett az igazgatóságok szinte minden terepi munkafeladatát, így a védett fajok és élőhelyek adatainak gyűjtését, saját vagyonkezelésben lévő területek működtetését, fejlesztését.

Fotó: Selmeczi-Kovács Ádám

Ám a természet védelme nem szorítkozhat statikus megoldásokra. A természeti rendszer folyamatos változása, rendkívül széles és egyben akár kiszámíthatatlanul érdekes dinamikája ilyen formában csak ideig-óráig tartható meg. Az élőhelyek védelme a sűrűn lakott Kárpát-medencében nem könnyű. A nemzetközi szinten is számontartott Ipoly-völgyben élőhely-visszaalakítással egy mocsár és holtágrendszer kapott új lehetőséget, amely a folyó mentén azóta is a legstabilabb vizes élőhelynek minősül: egész éven át szolgálja a vándorló vízimadarak csapatait és az itt élő védett növény- és állatfajokat. A hegyvidékek erdészeti útjai mentén – egyszerű vízkormányzási módszerekkel – sikerült a szélsőségesen megjelenő csapadék lefolyását szó szerint mederbe terelni, ám e munka lényege nem a vizek gyors elvezetése, hanem ennek ellenkezője. Az utak mentén lévő kis „tókákba”, vízgyűjtő tavacskákba betárazott víz szolgálja a talaj vízellátását. Ezáltal elérhető az élőhelyek minőségének javulása, s egyben lehetőség nyílik az ijesztő mértékben fogyatkozó védett kétéltűek szaporodására.

Fotó: Selmeczi-Kovács Ádám

A fenti példák mellett számos egyéb megoldással segíti a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság az idén 25 éves nemzeti park védett területeinek – összességében a természeti rendszerek – működését, hiszen ez a kulcsa a modern ember életminőség-javulásának. Valljuk, hogy a működő természet jelenti túlélésünk zálogát!

Írta: Selmeczi-Kovács Ádám – tájegységvezető, Börzsöny, Gödöllői-dombság Tájegység, Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A cikk borítóképét készítette: Szakolczai Krisztina (A Dunakanyar)