Víz, ami nincs, avagy milyen hatással van az évről évre csökkenő csapadék mennyisége a Soproni-hegység élővilágára

A klímaváltozás kedvezőtlen hatásait mindenki saját bőrén érezheti, a legszembetűnőbb változás a lehullott éves csapadékmennyiség csökkenésében, intenzitásának és eloszlásának változásában tapasztalható. A Soproni-hegység esetében 2010-es irodalmi adatok szerint az átlagos évi csapadék mennyisége 700-750 mm között alakul. Az elmúlt öt év csapadékadatait megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy ugyan az éves mennyiség drasztikusan nem csökkent (2017-2021-ig), azonban a csapadék eloszlása jelentősen megváltozott, az őszi és téli csapadékcsúcsok eltolódtak. A 2022-es év azonban csapadékszegényebb volt az előzőeknél is, a METNET adatai alapján alig haladta meg az átlag éves csapadékmennyiség felét a lehullott csapadék mennyisége.

Az évek során egyre csökkenő csapadékmennyiség az élővilág szempontjából fontos tényező, azonban a legnagyobb problémát az eloszlásának, intenzitásának, halmazállapotának változásában látjuk. Egyre gyakoribbak a csapadékmentes, nyári hőségnapok, elmaradnak a vízkészlet újratöltődése szempontjából fontos őszi esőzések, télen egyre kevesebb a hófedte napok száma, így a tavaszi hóolvadásból származó kisebb belvizes foltok is eltűnnek.

Csordogáló mellékág. Fotó: Szita Renáta

A Soproni-hegység vízrajzi szempontból két fő területre osztható: a Rák-patak és a Gida-patak vízgyűjtőire. A nyugati fele a hegységnek hűvösebb és csapadékosabb, sok kisebb völgy és bennük futó kis erek tarkítják a tájat. Ezek a kisebb áramló vizek szaporodó- és táplálkozó helyei példaként a védett foltos szalamandrának és folyami ráknak, valamint a fokozottan védett balkáni hegyiszitakötőnek.

Foltos szalamandra. Fotó: Pellinger Attila

Az elmúlt években a csökkenő csapadék mennyisége ezekre a kisebb erekre, a területen található dagonyákra, tocsogókra volt a legnagyobb negatív hatással. A bennük található lárvák ugyanis a víztestek eltűnésével ökológia csapdába kerülnek. A dagonyák idő előtt kiszáradnak, így pl. a bennük fejlődő kétéltű lárvák nem tudnak kifejlődni, elpusztulnak.

Folyami rák. Fotó: Szita Renáta

A hegységben tenyésző erdei béka, sárgahasú unka vagy varangy fajok sikeres szaporodása hiúsulhat meg így évről-évre. Azonban az idei évben már a Rák-patak felsőbb szakasza is kiszáradt, mely eddig menedéket adott, biztosította, a kisebb ágak irányába a visszatelepedés lehetőségét az élőlényeknek. Megesett, hogy napközben nem volt felszíni víz a mederben, de éjszaka a rendszer újra tudott töltődni, így az ott található élőlények a nedves aljzatban, kisebb megmaradt medencékben át tudták vészelni ezt a rövid időszakot. Viszont jelenleg teljesen más a helyzet, a Rák-patak város feletti bizonyos szakaszain napjainkban (november végén) sincs még víz. További aggodalomra ad okot, hogy az idei ősz sem volt kellően csapadékos.

Kiszáradt pocsolya/dagonya. Fotó: Szita Ranáta

Kik a legnagyobb vesztesei ennek a száraz időszaknak? Elsősorban azok az élőlények, melyek önálló helyváltoztatásra nem képesek (pl. növények), vagy melyek egész életüket a vízben töltik (pl. rákok, halak), valamint sikeres szaporodásukhoz víz szükséges (pl. kétéltűek, szitakötők, kérészek). Szerencsére az állatvilágnak vannak olyan stratégiái, melyekkel tudnak alkalmazkodni a különböző stressz helyzetekhez. Példaképpen a balkáni hegyiszitakötő lárvája akár 10 cm-re is be tudja magát ásni a nedves aljzatba és ott átvészelni a száraz időszakot. Továbbá a gyakorlatban egyre többször lehet megfigyelni, hogy a foltos szalamandra lárváinak kopoltyúi lassabb áramlású, vagy állóvízben nagyobbak, mint gyorsan áramló vizekben.

Balkáni hegyiszitakötő. Fotó: Szita Ranáta

Szerencsére a kontinentális vízi élőlények egy része képes elviselni környezetükben a rövidebb-hosszabb ideig tartó víztelenséget, sőt akár életterük teljes kiszáradását is. Azonban ha ezek a száraz időszakok egyre hosszabbodnak, és egyre gyakrabban jelentkeznek, akkor egy pont után az élővilág érzékenyebb része nem fog tudni már alkalmazkodni ezekhez a viszonyokhoz. Ennek eredményeképpen a fajgazdagság, egyedsűrűség lecsökken, valamint eltűnnek a specialista, indikátor fajok, helyettük a generalista, toleránsabb fajok maradnak csak életben a vizes élőhelyeken. Azonban ha igazán pesszimisták akarunk lenni (és sajnos minden okunk megvan rá), bizonyos idő elteltével már a toleránsabb fajok sem tudnak a területen túlélni, hiszen ha tartósan eltűnik a felszíni víz a területről, azzal az élőlények élettere is végleg megszűnik.

Írta: Dr. Szita Renáta

A cikk borítóképét készítette: Ravasz Balázs (Páfrányvarázs)