A fertői nádasok

A vizes élőhelyek fokozottan kiszolgáltatottak a globális klímaváltozás okozta melegedésnek és szárazodásnak. Kiterjedésük kontinensünkön is rohamosan csökken, ezt korábban elsősorban az egyre kiterjedtebb agrárterületek miatt elvégzett lecsapolások okozták. Ma már ez a két hatás összegződik. A Magyarország és Ausztria közti államhatár által kettészelt Fertő medrének sekélysége és kis vízgyűjtő területe miatt mindig szeszélyes vízjárású volt, időnként átmenetileg ki is száradt. A 20. század során elvégzett sorozatos vízrendezések a vízszint szélsőséges ingadozásait eredményesen csökkentették minimálisra, azonban ez a múlt század első harmadában gyors elnádasodáshoz vezetett. Jóformán 30 év alatt növekedett meg a nádöv szélessége olyan mértékben, hogy mára Európa második összefüggő nádasának tekinthetjük.

A nád terjedése, az üledék felhalmozódása és a meder feltöltődése egymást erősítő folyamatok és elsősorban a déli – magyarországi – tórészen zajlottak le gyorsan. Helyenként az előretörő nádas kisebb-nagyobb öblöket körbezárt, ezeken a helyeken a folyamat lelassult és máig úgynevezett “belső tavak” léteznek így. A nádas vegetatív úton terjeszkedik erőteljes rizóma-rendszerével, de a sekély vízbe dőlő nádszálak is képesek új gyökereket és hajtásokat növeszteni a nóduszokból. A fertői halászok a szélesedő nádasban egyre hosszabb csatornákat ástak a parttól a nyílt vízig, ezeken a vízi utakon szállították ki télen a learatott nádat. Egykor a nádaratás sok embernek adott kenyérkeresetet, pedig ez a munka még a gépesítést követően is kemény erőpróbát jelentett.

Nádfeldolgozás. Fotó: Pellinger Attila

Viszonylag kevés növényfaj alkot állományokat a náddal, a nádassal. A Fertőn elsősorban a zsióka és a téli sás elterjedése jelentős, utóbbi helyenként akár nagy, homogén szigeteket is alkot. Sokkal változatosabb a nádas állatvilága. Az általánosan elterjedt fajok mellett (ilyen pl. a hamvas szilva levéltetű amelynek a nád köztigazdája) gyakori, hogy a rokon fajok övezetesen oszlanak el, szinte felosztják a nádast. Ez jellemző egyes pókoknál is, de tipikus a madarak között az egymáshoz hasonló életmódú nádiposzáták esetében. A foltos nádiposzáta a partközelt részesíti előnyben, a cserregő nádiposzáta a nádasok belső részén jellemző, ellenben a nádirigó a vízszegélyek madara. Különösen nagy természetvédelmi értéket képvisel a velük rokon fülemülesitke fertői állománya, amely a legnagyobb Közép-Európában.

A madárfajok egy része költéskor telepekbe tömörül amely hatásos védelmet nyújthat a predátorokkal szemben. A gémfélék, elsősorban a nagy kócsag és a vörös gém akár több százas telepeket alakítanak ki az erre alkalmas helyeken olykor kanalasgémekkel és újabban kis kárókatonákkal együtt. Ezek keverednek is egymással, de többnyire kissé elkülönülten fészkelnek.

Sajnos az utóbbi évek aszályos időjárása a vízszint erőteljes csökkenését okozta, ennek következtében a nádas egyre nagyobb hányada időlegesen, vagy teljesen kiszárad, ami a vízimadarak fészkelő állományainak csökkenését okozta. A nádiposzáták, gémek, a bütykös hattyú és nyári ludak esetében is észlelhető ez a csökkenés.

Kiszáradó nádas. Fotó: Takács Gábor

Nagy kérdés, hogy súlyosbodik-e annyira az elkövetkező években az aszály, hogy tovább zsugorodjon a vízfelület, de az előrejelzések aggasztóak. A Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai monitoring vizsgálatokkal kísérik nyomon ezt a folyamatot, ám a vízhiány mérséklésének lehetőségei korlátozottak.

Írta: Pellinger Attila