A szárazföldi delta

Legtöbbünknek, ha a Szigetközre gondolunk, egzotikus vidékeket idéző buja erdők, szövevényes mellékágak labirintusa, tábori emlékek jelennek meg a képzeletében. Ez a csodavilág – a Csallóközzel együtt – Európa legnagyobb folyami hordalékkúp síkságán terül el. Az ember által megzabolázott egykori vad vízi birodalom mára a mocsarak és holtágak területén, folyóvizeket kísérő ligeterdőkben és nedves réteken maradt fent, melyek rendkívül gazdag életközösségeknek adnak otthont. Itt hozták létre 1987-ben a Szigetközi Tájvédelmi Körzetet.

Szigetköz kialakulása a földtörténeti harmadidőszak végére tehető, mikor a Pannon-tenger egykori medencéjébe ömlött az Ős-Duna. A víz a hordalékokból szigeteket, zátonyokat épített, melyekből az évmilliók során egy hatalmas folyami hordalékkúp keletkezett. Ezen terül el a Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna-ág között mintegy 375 négyzetkilométeres kiterjedésben, ahol a víz munkájának köszönhetően egy szerteágazó mederrendszer alakult ki.

Ásványrárói ágrendszer. Fotó: Pellinger Attila

Az előző századfordulón mesterségesen kialakított főmederrel megszületett a Nagy-Duna, ezzel egyidőben megépítették az árvízvédelmi töltésrendszert, mellyel megszüntették a Szigetköz hajdani természetes állapotát, felosztva azt hullámtérre és mentett oldalra. A töltéseken kívülre került mellékágakból holtágak lettek, melyek nagy része napjainkban már feltöltődött, egykori helyüket fával és náddal benőtt láposok jelzik. Az áradásoktól védett mentett oldalon mára főként belvízelvezető csatornákkal szeldelt mezőgazdasági területek uralják a tájat. Az “őstáj” csak néhány helyen, főleg a hullámtéren maradt fent mindmáig „háborítatlanul”, a Szigetközi Tájvédelmi Körzet létrehozása e természeti értékek megőrzését szolgálja, mely a Szigetköz teljes területének mintegy 27%-a és egy része fokozottan védett.

Ásványi Duna-ág. Fotó: Szabó Csaba

A XX. század közepétől folytatott emberi beavatkozások (épített vízerőművek, kotrások) miatt a folyó megkezdte saját medrének mélyítését (medererózió), így a változatlan mennyiségű vízhozam évről évre rövidebb időre jutott be a mellékágakba, a két víztér pedig egyre jobban – mára méteres szintkülönbséggel – elkülönült. Az árvízvédelmi töltés megépítése óta áradáskor a víz csak a hullámtéren folyt le, iszapját az ottani mellékágrendszerben lerakva megindult azok feltöltődése. A legdrasztikusabb változást 1992-ben a Duna főágának elterelése okozta, melynek eredményeképpen gyakorlatilag kifolyt a víz a mellékágrendszerből. Az 1995-ben Dunakilitinél megépített fenékküszöb révén ismét jut víz a mellékágakba, ezáltal kis- és közép-vízszintek kialakítására van lehetőség, viszont a régi áradások elmaradnak.

Árvízkor. Fotó: Szabó Csaba

A Szigetköz növényzetének kialakulásában meghatározó szerepe van a Dunának. A lassabb vizekben és morotvákban lebegő és gyökerező hínártársulások, partjuk mentén nádasok és magassásosok találhatók. A magasabb szinteken bokorfüzesek jelennek meg, a gyepszintben sok helyen még tömeges a védett nyári tőzike. A vízfolyásokat kísérő ligeterdők leggyakoribb társulásalkotó fafajai a fehér és törékeny fűz, a fehér és fekete nyár, az enyves éger és a vénic szil, az aljnövényzetben fellelhető a ligeti szőlő és a tavaszi csillagvirág is. Az eredeti erdőtípusoknak sajnos már csak a töredékei találhatók meg, legtöbbjüket felváltotta a telepített nemes nyaras és füzes, valamint az akác. A víztől legtávolabb, magasabban fekvő helyeken egykor uralkodó tölgy-kőris-szil, más néven keményfa ligeterdők maradványaival leginkább a Mosoni-Duna mentén találkozhatunk, ahol tavasszal odvas keltikéből, hóvirágból és gyöngyvirágból álló virágszőnyeg borítja az erdő talaját. Május környékén nyílnak a ritka kosborfélék is, például a méhbangó. A szigetközi gyepek olyan védett növényeknek adnak otthont, mint kornistárnics, vagy a szibériai nőszirom.

A drasztikus emberi beavatkozások ellenére máig igen gazdag a Szigetköz állatvilága, ebből is kiemelkedő a szigetközi vízfolyások halfaunája. A 80 hazai halfajból 60 él itt, közöttük a fokozottan védett lápi póc és magyar bucó. A hazai kétéltűek csaknem összes faja is megtalálható a Szigetközben, hüllők ugyan kisebb számban élnek a számukra kevésbé kedvező vízuralta tájon, de mocsári teknőssel több helyen is találkozhatunk. A madarak mintegy kétszázharminc faját figyelték már meg, melynek fele fészkel is a Szigetközben. A Duna elterelése és a medererózió miatt bekövetkező vizes élőhelyek eltűnése kedvezőtlenül hatott az állatvilágra -így a madarakra is-, ám az utóbbi években újra fészkel a fokozottan védett réti sas és a nagy kócsag, egyetlen szigetközi telepen a kormorán, a bütykös hattyú, de költ a területen a fokozottan védett fekete gólya, vörös gém is. Az emlősök nagy része nem kötődik szorosan a vízhez, ez alól kivételt képez a területen elterjedt és hazánkban védett európai hód, a fokozottan védett vidra, valamint az idegenhonos nutria. Kiemelkedő helyi érték az jégkorszaki reliktumfajként számontartott északi pocok, a folyó menti ligeterdők pedig a denevérek több fajának is, pl. a fokozottan védett nyugati piszedenevérnek és a ritka tavi denevérnek állandó otthona.

Írta: Dr. Kurali Anikó – Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

Források: www.ferto-hansag.hu; Alexay Zoltán (2018) A Szigetköz múltja és jelene. Honismeret, 4: 3, 50-61.

A cikk borítóképét készítette: Bella Márton (Közösség) [Víziboglárka]