Kibontották sárga virágaikat az első tavaszi héricsek Havi természetfotós pályázat

Kibontották sárga virágaikat az első tavaszi héricsek March 29.

Megkezdődött a tavaszi héricsek virágzása a Körös-Maros Nemzeti Park Tatársánci ősgyep részterületén. Az első, sárga virágok március 16-án jelentek meg.

Igazgatóságunk minden évben folyamatosan figyelemmel kíséri a védett tavaszi hérics virágzásának alakulását. A növények később kezdenek el virágozni, mint közeli rokonuk, a volgamenti hérics, melynek idén már januárban megjelentek az első virágai. A tavaszi hérics virágzásának csúcsa általában április közepétől várható.

A Kardoskúti Tájegységen belül még egy helyszínen, Székkutas határában, egy tanyán szintén jelentős, kb. 500 töves héricsállomány, ahol a növények harmada már elkezdett virágozni.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság más tájegységein is vannak tavaszi héricsek. A legjelentősebb, több ezer töves állomány a Csanádi puszták részét képező Királyhegyesi-pusztán, azon belül is a Héricses-dombon és a Zöld-halom melletti löszhátakon található. Március közepén itt is elkezdődött a virágzás, de az első szirmok végét megcsípte a fagy, kifehéredtek.

Tavaszi hérics. Fotó: Sallainé Kapocsi Judit

A Kígyósi-pusztán is előfordul évről évre egyre nagyobb populációban az Apáti út melletti löszgyepeken.

A tavaszi hérics védett növény. Látványos virágainak átmérője 3-6 cm, színük aranysárga. A virágzás március közepétől egészen májusig elhúzódhat. Hazánkban még sokfelé gyakori, főként az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, a Dél-Tiszántúlon azonban csak szórványosan fordul elő löszgyepekben. Korábban jóval elterjedtebb volt nálunk is, viszont élőhelyének megszűnése és gyökerének állatgyógyászatban történő hasznosítása megtizedelte állományait.

A cikk borítóképét készítette: Koczkás Péter (Vörös alkony)