Télen azonban időnként felbukkan egy-egy példány, elsősorban azokon a területeken, ahol mogyorót talál magának eleségül.

Fenyőszajkók Skandináviában és a Baltikumban is nagy számban költenek. Ősszel a fenyves zónákból leereszkednek az alsóbb régiókba, ahol elsősorban tölgyesekben, de akár városi parkokban is felbukkanhatnak. Különféle magokat (pl. fenyőfélék magjait), főként diót, mogyorót, makkot fogyasztanak. Magyarországon a faj költését eddig még nem sikerült bizonyítani. Az Északi-középhegységben minden télen rendszeresen megjelennek kisebb létszámban.

Fotó: Biró István

Hazánkban a megfigyelések zöme elsősorban október-november hónapokra esik, de vannak későbbi előfordulások is. Például a Kis-Sárréten, azon belül is a Vátyoni-erdőben, 1998-ban egy nyári napon, június 27-én került szem elé egy példány. Azóta is előfordulnak nyári megjelenések, de nem minden évben, s valószínűleg a közeli Bihar-hegységben költő madarak érkeznek ilyenkor az Alföldre.

A fenyőszajkót általában jellegzetes, éles, cserregő hangjáról ismerhetjük fel. Kis szerencsével megfigyelhetjük, amint egy facsúcson ülve télen is bátran hallatja a hangját. Érdekes, hogy költési időben viszont rendkívül óvatos, csak ritkán szólal meg. Kis-sárréti előfordulásai szinte mindig olyan területhez kötődnek, ahol van mogyoró. (Nem véletlen, hogy költőterületén mogyorószajkónak hívja a népnyelv).

A fenyőszajkó nem vonuló faj, inkább csak táplálékszerzés céljából kóborol délebbre, amikor a fenyves régiókba beköszönt a nagyon kemény tél.