Ez a madárfaj kifejezetten a sűrű, nagyobb kiterjedésű nádasos, gyékényes területeket kedveli, a telet is ott tölti. A Kakasszéki-tavakon élő állomány mellett a nemzeti park Kis-Sárrét részterületén él még jelentős létszámú barkóscinege. Külsejére jellemző a kétalakúság, a hím hátoldala és farka sárgásbarna, feje világosszürke, csőre két oldalán található barkója és az alsó farokfedői feketék. Szeme élénk borostyánsárga. A tojónak nincsen barkója, és világosabb árnyalatú, mint a hím.

Fotó: Palcsek István Szilárd

A barkóscinege testalkata alkalmazkodott a sűrű nádasban való bujkáláshoz: szárnya rövid, faroktollai hosszúak. Tavasztól őszig a nádasokban lakó rovarokat, pókokat, apró bogarakat fogyasztja, télen viszont növényekre vált, elsősorban a nádmagokat csipegeti.

Hangja a csengettyűhöz hasonló, szépen csilingelő. Érdekesség, hogy a többi énekesmadártól eltérően nem tart területet (revírt), hanem csapatban mozog, főként a költési időszakon kívül.

Neve megtévesztő, ugyanis nem a cinegék, hanem a timáliafélék családjába tartozik. Monogám madárfaj, a fiatalok már az első költésük előtt párba állnak és életük végéig, télen-nyáron együtt maradnak. Ez szintén csak erre a fajra jellemző a hazai énekesmadarak táborában.

Éppen a monogám életmódból adódóan a barkóscinegéknek tavasszal nem kell a párválasztással foglalkozniuk, így amikor megérkezik a kikelet, azonnal költésbe tudnak kezdeni. Rendszerint már március végén, április elején a tojásokon ülnek. Évente kétszer, háromszor is költenek, fészekaljuk 5-7 tojásból áll.

A cikk borítóképét készítette: Lóki Csaba (Barkós)