Szaporodnak a telelő nagy őrgébicsek a Kis-Sárréten Havi természetfotós pályázat

Szaporodnak a telelő nagy őrgébicsek a Kis-Sárréten December 14.

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének egyik jellemző téli vendége a nagy őrgébics. A faj első példányai idén a szokásosnál némileg később, csak október derekán jelentek meg, de számuk a hidegebb idő beálltával folyamatosan növekszik.

Gyakran ugyanazokon a helyeken figyelhetjük meg őket, mint az előző években, mert ragaszkodnak a területükhöz, úgynevezett revírt tartó madarak. Kedvelik a fákkal, bokrosokkal tarkított nyílt pusztai részeket, a legelők, kaszálók környékét, így a Kis-Sárréten könnyen találnak maguknak alkalmas élőhelyeket.

Fotó: Tóth Imre

A tradicionális helyeken jelenleg mintegy 15 példányról van tudomásunk, de ennél több is tartózkodhat a térségben. Tipikus vártamadár, azaz egy kiemelkedő pontról, legtöbbször kisebb fákról, bokrokról, elektromos, illetve telefonvezetékről kémleli a vadászterületét és innen csap le zsákmányára, máskor vércséhez hasonlóan, szitálva szerzi azt meg. Az itt telelő madarak legtöbbször apró rágcsálókat, ritkábban kis testű énekesmadarakat zsákmányolnak. Amennyiben az időjárás engedi, nagyobb testű rovarokhoz is hozzájutnak. Az idei év rágcsálókban igen gazdag, ez kedvez a nagy őrgébicsek jelenlétének.

A vártahelyén gyakran közelről is megfigyelhetjük ezt a fekete rigónál alig kisebb madarat, melynek felsőteste hamuszürke színű, alul pedig szennyesfehér. Szárnya és farka fekete, a testéhez képest nagy feje szürke, s egy fekete szemsáv húzódik rajta. Kampósan végződő csőre ragadozó életmódjára utal.

Európa és Ázsia nagy részén fészkel, de Észak-Afrikában is megtalálható. Hazánkban kis számban a Szatmár-Beregi részeken költ, az Alföldön csak téli vendég. Több népies neve is ismert, leggyakoribb a bábaszarka, de Erdélyben többek között használatos a szarkakergető a szarkacserregő és a szarkakirály elnevezés is.

A cikk borítóképét készítette: Aranyossy Tamás (Megpihenve)