A szongáriai cselőpók a legnagyobb hazai pókfaj, a nőstény testmérete eléri a 4 cm-t, de ha kinyújtott lábait is beleszámítjuk, akkor átmérője akár 10 cm-es is lehet. Bár ijesztőnek tűnhet, nem támad, nem kell félnünk tőle.

S hogy miként kerül felszínre február elején egy pók? Nos, ennek jelen esetben legalább két oka lehet: az egyik, hogy ebben az időszakban szokatlanul meleg volt az időjárás, a másik pedig az, hogy az esőzések miatt kialakult vízállásokban járatát elöntötte a víz, így egy magasabban fekvő helyen keresett magának új pihenőhelyet.

Fotó: Lengyel György

A természetben egyébként nem ritka, hogy az állat- és növényvilág télen is megmutatja tavaszi arcát. Enyhébb teleken előmerészkednek a rovarok, s egyes növényfajoknál virágzás is előfordul. Így történt ez ezen a télen is: az üde területeken többfelé találtunk virágzó ecsetpázsitosokat, a szárazabb, nyílt részeken virágzó kamillát és ernyős sármát. A löszgyepeken már a volgamenti hérics első virágai is megjelentek. Érdekesség, hogy még atalantalepkéket is láttunk repülni.

Kardoskúton, a háborítatlan szikes pusztákon a szongáriai cselőpókoknak viszonylag nagy állománya él. Leggyakrabban nyár végén, ősz elején, a párzási időszakban találkozhatunk velük, ekkor a legaktívabbak. Vadászni legtöbbször alkonyatban kezdenek, de nem szőnek hálót, hanem rövid futásokkal, ugrásokkal kapják el a zsákmányul szolgáló rovarokat.

A cselőpókok 30-40 cm mély, függőleges üregekben élnek. Peterakás után előfordul, hogy utódaik védelmében lezárják a járatot, hogy kicsinyeiket megvédjék.

A cikk borítóképét készíette: Nehézy László (Pókarc)