Az UNESCO MNB és a Varázslatos Magyarország közös, Vizes élőhelyeink című fotópályázatának 1. helyezettje, Angyal Péter természetfotós osztotta meg élményeit győztes fotója megszületésének éjszakájáról.

Az életem első Dunavirágok közti páratlan élménye hozott számomra egy olyan sikert, amit akkor még csak álmodni se mertem…

Két jóbarátommal (fotós társammal) kimentünk a Dunához, hogy fotózzuk a kérészek rajzását. Nem tudtam, hogy mire számítsak, hisz ez volt az első alkalom, hogy megtekinthettem ezt a természeti jelenséget, de nagyjából sejtettem, hogy mit szeretnék látni a fényképező kijelzőjén egy jó időben elindított expó után. A tervem az volt, vagyis a kép a fejemben, hogy nagylátószöggel minél több kérészt öleljek a fotóm pixeleinek hálójába. Már a helyünket elfoglalva vártuk a nagy sereget, de semmi. Csak egy-két apróság szédelgett az utca lámpái alatt, miközben egyre jobban kezdett ránk sötétedni. Csak vártunk és vártunk, de belül mindenkiben volt némi csalódás.

Már kezdtük elengedni a remény fátyolos kezét, amikor egyszer csak beindult. Mint egy villanás, úgy tört elő a sötétből a tündérek hada! A fejlámpánk fényei ezrével csalták oda őket. Pillanatok alatt elleptek mindent és minket. A gépeinken nem volt szabad felület, hogy hozzáférjünk a gombokhoz, a ruháinkon, a ruháink alatt…mindenhol voltak. A letaglózó élmény, egy pár pillanatra el is feledtette velünk, hogy miért is vagyunk ott, de az ámulatból felocsúdva „munkához” is láttunk!

A felszerelésünket előkotorva, belekeveredtünk az alkotás zavaros útvesztőjébe. Fényképező bekapcsol! Az objektív fókuszgyűrűjét, ami egy (Ttartisan 7.5mm f2 Fisheye) minimum fókusz állásba állítani, ami ennél az objektívnél kb. 5cm a frontlencsétől számítva. A rekeszgyűrűt a legszűkebb állásba helyezni, hogy minél nagyobb legyen a mélységélesség. Hosszú, 15 másodperces zársebesség mellett a vaku villanása élesíti ki az objektív előtt elsuhanó tüneményeket. Miután elindult az expozíció és elvillant a vaku a fókuszgyűrűt a végtelenbe tekertem, hogy kirajzolódjon a háttér is a képen. A blendét pedig a legtágabb állásra nyitom, hogy minél több fény kerüljön a lencséken át a szenzorra, hogy alacsony ISO használatával lehessen dolgozni a zajosodás elkerülése érdekében.
Több órányi villogás, és pár száz kép elkészültével, lassan feloszlani látszott a repkedő téboly körülöttünk. Nem is bántuk, mert az egyre hidegebb vízben állva, már igen kellemetlen volt tovább maradni. De szükséges meghozni ezt az áldozatot, hogy a párosodó és petéző virágok ne a parton veszítsék életüket, hanem a vízben tudják elvégezni azt, amiért a felszínre hívta őket az élet.

A Vizes élőhelyeink fotópályázat nyertes fotója: Angyal Péter – Virágok tánca

A több száz fotó ellenére, a Kép, ami az Vizes élőhelyeink természetfotó pályázat előkelő díjazásában részesült, és a legszebb pompájában megörökítette a „Virágok táncát”, az egész fotós kaland legelső próbálkozásai közül került ki. Saroktól-sarokig látnivalóval, részletekkel, apró mozzanatokkal tölti ki a fotó teljes területét. Percekig lehet nézegetni úgy, hogy valami újat mindig talál rajta az ember, ami ha csak a képzeletünk által is, de az éjszaka törékeny táncosainak parkettjére ringat minket, a habkönnyűen kecses mozdulatok viharába.

Szerző: Angyal Péter