Azért jönnek csak április végén, május elején, mert ekkorra fejlődnek ki a nagytestű repülő rovarok (sáskák, szöcskék), melyek táplálékul szolgálnak számukra. Időnként kisemlősöket (egereket, pockokat) is esznek. Ha jó idő van és sok a rovar, akkor a kis őrgébicsek is több fiókát nevelnek. A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén az elmúlt években 5-12 között váltakozott a költőpárok száma.

Fotó: Vasas András

A gébicsek általában vártamadarak, azaz egy magas pontra ülnek ki, onnan pásztázzák a területet. A vörös vércsékhez hasonlóan gyakran szitálnak a levegőben. A nyílt területeket kedvelik, elsősorban a pusztákat, melyeken legfeljebb egy fasor, vagy kisebb facsoport található. Hazánk nyugati felében ritkán költenek, az Alföldön viszont népes a táboruk, főleg a Hortobágy, a Kis- és Nagy-Sárrét, valamint a Békés-Csanádi löszhát a kedvelt területük. Évente egyszer költenek, általában 4-6 tojást raknak, s július elejére a fiókák már ki is repülnek.

A kis őrgébicsek állománya sajnos világszinten csökken, lassan már csak Európa egy keskeny sávjára korlátozódik. Az elmúlt 20-25 évben Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Svájcban is gyakorlatilag felszámolódtak az ottani állományok. Ennek minden bizonnyal több oka is van. Az egyik ok feltehetően az intenzív, nagytáblás földművelés, ami a faj élőhelyeinek csökkenéséhez vezetett. A másik ok az intenzív rovarirtás, ami a táplálékbázist veszélyezteti. A harmadik ok a globális felmelegedésre vezethető vissza, melynek következtében Afrikában kiszélesedtek a sivatagi területek, a Szahara mintegy 100 kilométerrel lett szélesebb, s ez sok hosszútávú vonuló madárfaj számára végzetes következményekkel jár, repülési (és melegtűrő) képességük határát súrolja. A kis őrgébicsek is hosszútávú vonulók, Namíbiába, Angolába mennek, azaz át kell repülniük a Szahara fölött.

A cikk borítóképét készítette: Szerencsi Gábor (Őrgébics diszkurzus)