Az 1975-ben megalakult nemzetipark-igazgatóság működési területe közel 515 km², az igazgatóság központja Kecskemét.
A park változatosságát mozaikos felépítésének köszönheti, területei különböző táj- és élőhelytípusokat jelenítenek meg. A Duna menti síkság nagy kiterjedésű területei – a Felső-Kiskunsági puszta, a Felső-Kiskunsági tavak és Miklapuszta – természeti értékeinek védelmére 1975-ben alakították ki a Kiskunsági Nemzeti Parkot.
A Duna–Tisza köze legnagyobb földrajzi tájegysége a Homokhátság, a Kiskunság és a nemzeti park legkarakteresebb tája. Területrészei közé tartozik többek között a Bugac, amely a nemzeti park talán legismertebb területe.
A Felső-Kiskunsági puszta felszínét tágas rétek, legelők uralják. A szikes pusztákon költő madárfajok közül a fokozottan védett túzok érdemel különleges figyelmet. A Solti-lapályon, Szabadszállás és Akasztó között a Felső-Kiskunsági tavak Magyarország legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere. A Ramsari Egyezmény védelme alatt is álló terület fontos állomása a madárvonulásoknak. A nemzeti parki terület két holtágat is magában foglal (a szikrait és a tiszaalpárit), melyeket értékes ártéri erdőtársulások kísérnek. A nemzeti park két, Tisza menti tájvédelmi körzete közül a Pusztaszerinek értékes élőhelyei a holtágak. A Labodári-holtág nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. Két nagy halastórendszere, a Fehértó és a Csaj-tó madárvilágáról híres. Ezen a területen található az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is.
