Potyó Imre

Potyó Imre

Felhasználó

https://www.facebook.com/imre.potyo/

Regisztráció dátuma 2011.03.22.

Képet töltött fel 431

Pályázaton vett részt 167

Település Göd

Ország Magyarország

1982-ben születtem, jelenleg Gödön élek. Természetfotós tevékenységemet megelőzte a már gyermekkoromban kialakuló természet iránti érdeklődésem. Egyetemi tanulmányaimat Szegeden végeztem környezettudományi szakon, természetvédelmi szakirányon (SZTE TTK). A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa vagyok, a királyréti Hiúz Házban környezeti nevelőként tevékenykedek, így sokat lehetek odakint. A természetfotózás és a megélt élmények átadása a szenvedélyem. Korábban kutatóként dolgoztam az MTA intézeteiben (Duna-kutató Intézet és Talajtani Intézet), ahol elsősorban dunai halbiológiai felmérésekben, kétéltűekkel, kérészekkel és talajtannal kapcsolatos kutatásokban vettem részt, az MME tagjaként pedig madártani vizsgálatokat végeztem. Természetfotózással 2007-ben kezdtem el foglalkozni. Autodidakta módon képzem magam, valamint tagja vagyok a Nimród Fotóklub-nak és a naturArt-nak. Kedvenc helyszíneim a börzsönyi patakvölgyek, csúcsok és a gödi ártér. Kezdetben szinte minden érdekelt, az utóbbi években viszont főleg azokat a témákat keresem megszállottan, amelyek kevésbé ismertek még a természetfotósok előtt is. Keresem és szeretem az újat, a különleges hangulatok rabja vagyok. Legtöbbször magam fedezem fel a természetet, gyakran álmodozom, kísérletezek, és sokat kalandozom az éjszakában, leginkább a Börzsöny patakvölgyeiben. Szeretem a széleslátószöggel készített közelképeket, a merész perspektívákat, kompozíciókat és a makrófotózást. Egy-egy izgalmasabb fotóstéma kidolgozásán gyakran hosszú heteken át dolgozom. Fotóimmal az életünket körülvevő, de sokszor mégis „láthatatlan” csodákat szeretném láttatni. Az utóbbi években sikeresen szerepelek a legrangosabb hazai és nemzetközi természetfotós pályázatokon. A világ legrangosabb pályázatán, a Wildlife Photographer of the Year-en már 6 képpel szerepeltem sikerrel. Magyarországon 2018-ban és 2020-ban is megkaptam az Év Természetfotósa címet. Szívügyem a tudatformálás, így képeimmel, előadásaimmal, ismeretterjesztő cikkeimmel és túráimmal sokakat hozhattam közelebb már a természethez. Évek óta rendszeresen publikálok az Élet és Tudományban, a Varázslatos Magyarország magazinban, a Cincérben és a Magyar Nemzeti Parkok online felületére.

Itt fotóztam:

Egyéb állatok 2024. június: 1 . helyezett
Tudást adunk – add tovább! - National Geographic 2024. június: 1 . helyezett
Egyéb állatok 2024. május: 1 . helyezett
Természeti szépségek 2024. május: 2 . helyezett
Természeti szépségek 2024. május: 1 . helyezett
Tudást adunk – add tovább! - National Geographic 2024. május: 1 . helyezett
Varázslatos Magyarország egyéb állatai 2024. április: 2 . helyezett
Varázslatos Magyarország természeti szépségei 2024. április: 2 . helyezett
Varázslatos Magyarország természeti szépségei 2024. április: 1 . helyezett
Varázslatos Magyarország egyéb állatai 2024. április: 3 . helyezett
Varázslatos Magyarország természeti szépségei 2021. december: 1 . helyezett
Varázslatos Magyarország egyéb állatai 2021. december: 3 . helyezett
Varázslatos Magyarország egyéb állatai 2021. november: 1 . helyezett
Varázslatos Magyarország természeti szépségei 2021. november: 1 . helyezett
Varázslatos Magyarország természeti szépségei 2021. szeptember: 3 . helyezett